A Mercedes nem ügyvezető elnöke, Niki Lauda elárulta, nem teljesen elégedettek azokkal a fejlesztésekkel, melyeket pályára vittek a második előszezoni teszten.
Az előszezon legjobb idejével végzett az élen a Forma-1-es csapatok utolsó előtti tesztnapján Sebastian Vettel. A Ferrari versenyzője mögött Lewis Hamilton és Esteban Ocon zárt.
A Forma-1 egész egyszerűen nem engedheti meg magának azt, hogy a jövőben visszatérjen a V8-as, vagy V10-es motorokhoz – mondta JeanTodt, a Nemzetközi Automobil Szövetség
Hiába a biztató eredmények, továbbra is a Mercedes a 2017-es Forma-1-es idény favoritja – ezt mondja Sebastian Vettel, aki csütörtök délelőtt megfutotta a tesztidény eddigi
Optimistán várja a 2017-es Forma-1-es szezont Sergio Pérez, ám elismerte, csapata a téli teszteken felismerte az új autó néhány kritikusan gyenge pontját.
Fernando Alonso kijelentette, amíg nem ér el olyan eredményeket, mint amilyeneket szerinte megérdemel, addig nem hagyja abba a versenyzést a Forma-1-ben.
Bár szerdán motorprobléma hátráltatta, Max Verstappen azt mondja, a Renault-nál már megvan a megoldás a legutóbbi gondokra, így nem aggódik a folytatást illetően.