Már a Brazil Nagydíj szabadedzésein küszködött autójának kuplungjával Carlos Sainz, emiatt fordult elő, hogy a versenyhétvége során nem sikerültek jól a rajtjai.
A gumikezelés az, melyben a Red Bull Forma-1-es csapata idén abszolút kiemelkedik a mezőnyből – ezen a véleményen van Andrea Stella, aki szerint ezzel idén már nem igen tudnak mit kezdeni.
Nyolc éve dolgozik már együtt a Forma-1-ben versenymérnökével, Gianpiero Lambiaséval a száguldó cirkusz aktuális világbajnoka, Max Verstappen, ez idő alatt pedig olyannyira összecsiszolódtak már, hogy fél szavakból is megértik egymást. Ez persze nem jelenti azt, hogy olykor ne lenne vita kettejük között!
Leginkább a versenytempó terén van lemaradásban a Ferrari Forma-1-es csapata jelenleg Charles Leclerc szerint, és miközben az olasz istálló jelenleg a Mercedesszel vív nagy csatát a konstruktőri 2. helyért, a monacói pilóta azt mondja, hosszú távon természetesen nem a bajnoki ezüst megszerzése a céljuk.
Habár a Forma-1 vezetősége megkérte őt, hogy amíg jogi küzdelme a száguldó cirkusz ellen, ne látogasson ki a királykategória versenyeire, Felipe Massa végül ott volt a múlt hétvégi Brazil Nagydíjon.
A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso azt mondja, a múlt hétvégi Brazil Nagydíjon nehezebb volt maga mögött tartania Sergio Perezt, mint 2005-ben, Imolában Michael Schumachert.