Racing Point: A riválisok hibáztak, hogy nem másolták le a Mercedest - F1VILÁG.HU

Racing Point: A riválisok hibáztak, hogy nem másolták le a Mercedest

HIRDETÉS
A Racing Point Forma-1-es csapatát irányító Otmar Szafnauer szerint a rivális csapatok hibát követtek el azzal, hogy nem kezdték el lemásolni a Mercedes versenyautóját.
Lance Stroll, Racing Point RP20, leads Max Verstappen, Red Bull Racing RB16, and Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

A silverstone-i istálló körül igencsak forró a levegő a szezon kezdete óta, a Renault ugyanis a Stájer Nagydíj után óvást nyújtott be a csapat versenyautója ellen.

A Racing Point ugyanis lemásolta a Mercedes tavalyi, világbajnok autóját, technikai együttműködésük révén pedig számos alkatrészt a német istállótól vásárol meg. Az egyik ilyen elemet óvta meg a Renault, szerintük ugyanis a Racing Point nem használhat ugyanolyan első- és hátsó fékhűtőt, mint a Mercedes.

A két istálló persze állítja, mindenben a szabályoknak megfelelően jártak el, a Racing Point csapatfőnöke, Otmar Szafnauer pedig azt mondja, a riválisok nagyot hibáztak, hogy nem kezdték el lemásolni a Mercedest.

Arra a kérdésre, hogy szerinte a többi csapat hibázott-e tervezési filozófiájával, a szakember így felelt: „A válasz igen. Persze a dolognak vannak kockázatai.”

„Nem tudtuk, hogy amit csinálunk, az végül azon a szinten fog-e működni, ahogy most működik. Nagy kockázata volt annak, hogy visszalépünk helyette. Csak a tények kedvéért: amikor a szélcsatornában elkezdtük kifejleszteni ezt azon ötletek alapján, amiket a fotókon láttunk, óriási visszalépést tettünk. Tényleg óriásit!”

„Kezdetben másodpercekkel lassabbak voltunk körönként, és csak annak köszönhetően kerültünk oda, ahol most tartunk, hogy elvégeztük a saját tanulási folyamatunkat a fejlesztési folyamatot, a CFD-technológiát és a szélcsatornát illetően, és folyamatosan terveztünk, illetve újraterveztünk.”

Szafnauer azt mondja, egy aerodinamikai koncepcióváltás soha nem egyszerű feladat, ám mindenképp volt értelme számukra, hiszen a felfüggesztést és a váltót is a Mercedestől vásárolják.

„A Mercedestől vásároljuk a váltót, amit úgy terveztek, hogy nagyon alacsonyan van a súlypontja, szóval mindig kompromisszumokat kellett kötnünk az autó hátuljánál, ahol a leszorítóerő kritikus ahhoz, hogy stabil legyen a versenygép hátulja.”

„Mindig is meg akartunk szabadulni a magas „rake-beállítástól” ezen kompromisszumok miatt. De még így is azt gondoltam, hogy meg fogunk tenni egy fél lépést hátra, mielőtt előrelépünk egyet.”

Hirdetés

Szafnauer azt mondja, nem csináltak semmi rosszat, sőt, valójában az összes istálló les el dolgokat a riválisok autóiról.

„Az, hogy lefényképezzük a többiek autóját, előfordul mindenhol, kezdve a nagy csapatoktól egészen a kicsikig. Néhányan egyszerűen csak jobban integrálják azt, amit látnak a fotókon.”

„Nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy Adrian Newey állt elő a befújt diffúzorral és azzal a magas „rake-kel”, amit a Red Bull használ, most pedig már a mezőny nagy része alkalmazza, mi is korábban.”

„Akkor is csináltunk fotókat – például a Red Bull padlólemezéről. De egyszerűen nem tudtuk működésre bírni. És elárulhatom, a többi csapat is ugyanezt csinálta. Mindenki csinálja, megengedett.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!