A száguldó cirkusz mezőnye idén mindössze 3 napot tölthet el teszteléssel az előszezonban, ami azt jelenti, hogy ideális esetben minden versenyzőnek másfélnapnyi körözgetés jut majd.
Ez főleg az újonc versenyzők számára jelent majd nehézséget, de azoknak is fel van adva a lecke, akik a 2021-es szezonra csapatot váltottak.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Közéjük tartozik a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel is, aki idén már nem a Ferrari, hanem az Aston Martin csapatát erősíti. A német versenyző péntek délelőtt rögtön munkához is lát, délutánra pedig átadja az AMR21-es versenyautó volánját csapattársának, Lance Strollnak.
HIRDETÉS
A McLaren új igazolása, Daniel Ricciardo ugyancsak délelőtt köröz majd Bahreinben, míg a Ferrarihoz átigazolt Carlos Sainz délután lesz szolgálatban. A maranellóiak szintén két pilótával dolgoznak pénteken, a munkát Charles Leclerc kezdi meg délelőtt.
HIRDETÉS
A Red Bull Racing csapatánál a pénteki nyitónapon Max Verstappen köröz majd az RB16B jelű versenyautóval, őt szombaton váltja majd Sergio Perez, míg a vasárnapi zárónapon felosztják majd a feladatokat.
Az Alpine színeiben visszatérő Fernando Alonso holnap még nem ül autóba: a francia csapatnál Esteban Ocon kezdi meg a munkát, míg a kétszeres világbajnok szombaton körözhet.
A Mercedes új autójával Valtteri Bottas nyit pénteken, míg a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton délután veszi át a volánt.
HIRDETÉS
A bahreini teszt nyitónapján az újoncok is lehetőséget kapnak: a Haas csapatánál Mick Schumacher kezdi a körözést a VF-21-es versenyautóval, míg délután Nikita Mazepin foglalhat helyet az új versenygépben. Az AlphaTauri újonca, Yuki Tsunoda délután köröz majd.
Az Alfa Romeónál Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi felosztják a feladatokat pénteken, míg a Williamsnél sem George Russell, sem Nicholas Latifi nem körözhet holnap: a brit csapatnál Roy Nissany kezdi meg a munkát.
HIRDETÉS
A pénteki tesztbeosztás:
| Alfa Romeo | Kimi Räikkönen (d.e.) |
| Antonio Giovinazzi (d.u.) | |
| Alpine | Esteban Ocon |
| Aston Martin | Sebastian Vettel (d.e.) |
| Lance Stroll (d.u.) | |
| McLaren | Daniel Ricciardo (d.e.) |
| Lando Norris (d.u.) | |
| Mercedes | Valtteri Bottas (d.e.) |
| Lewis Hamilton (d.u.) | |
| Red Bull | Max Verstappen |
| AlphaTauri | Pierre Gasly (d.e.) |
| Yuki Tsunoda (d.u.) | |
| Ferrari | Charles Leclerc (d.e.) |
| Carlos Sainz (d.u.) | |
| Haas | Mick Schumacher (d.e.) |
| Nikita Mazepin (d.u.) | |
| Williams | Roy Nissany |
A teszt péntektől vasárnapig tart, az F1Világon pedig folyamatosan beszámolunk majd az eseményekről az alábbi aloldalon.




