Utat nevezett el a Niki Laudáról a Mercedes - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Utat nevezett el a Niki Laudáról a Mercedes

Különleges gesztussal tisztelgett legendája, Niki Lauda előtt a Mercedes Forma-1-es csapata.
Niki Lauda Drive
Fotó: Mercedes
ADVERTISEMENT

A száguldó cirkusz háromszoros világbajnoka még 2019-ben, 70 évesen hunyt el, a Mercedes elmúlt évtizedben aratott sikereiből pedig jócskán kivette a részét – oroszlánrészt vállalt többek között abban, hogy Lewis Hamiltont a McLarentől a német istállóhoz csábítsa. A Mercedes a minap közösségi oldalain számolt be arról, brackley-i központjukban az egyik utat elnevezték Lauda után a család, illetve a helyi hatóságok jóváhagyását követően. A csapat ünnepélyes avatást is tartott Toto Wolff vezetésével a Mercedes csapattagjai előtt.

„Bár kedves barátunk és kollégánk, Niki nem szeretetett volna ekkora felhajtást, azért büszke lenne arra, hogy ezt az utat róla nevezték el” – fogalmazott a Mercedes csapatfőnöke. „Kiváltság volt mindannyiunk számára együtt dolgozni vele, én pedig szerencsésnek mondhatom magam, hogy az egyik legjobb barátomnak nevezhettem őt.”

„Nagyban hozzájárult sikereinkhez, kiváló partnerem volt, és egy erős nem ügyvezető elnök, aki rettenetesen hiányzik nekünk. Bárcsak még itt lenne velünk barátomként és elnökünkként, mert rengeteg kérdést feltettem volna neki idén. Öröksége számos formában tovább él, de tudni azt, hogy olyan sokan végig fognak majd hajtani a Lauda Drive-on a következő években, nagyon különleges.”

HIRDETÉS
Utat nevezett el a Niki Laudáról a Mercedes
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján