Grosjean az egók harcától tart az Alpine csapatán belül - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Grosjean az egók harcától tart az Alpine csapatán belül

Esteban Ocon és Pierre Gasly személyében idén két francia versenyzővel áll rajthoz a Forma-1-ben az Alpine istállója. A szintén francia Romain Grosjean attól tart, feszültség lehet a honfitársai között.
Pierre Gasly, Esteban Ocon, Alpine
Fotó: Alpine F1 Team
ADVERTISEMENT

Érdekes felállással vág neki az idei F1-es szezonnak a franciaországi székhelyű Alpine csapata, amely fennállása óta először vonultat fel kizárólag hazai pilótapárost a száguldó cirkuszban. Esteban Ocon mellé Pierre Gasly érkezik, kettejük kapcsolata azonban nem egészen kiegyensúlyozott. Mindketten Franciaország ugyanazon régiójából származnak, a különböző junior kategóriákban pedig éveken keresztül versenyeztek egymás ellen, amely idő alatt az ő és a családjaik kapcsolata is megromlott. Honfitársukként nyilatkozva Romain Grosjean arról beszélt, mennyire nehéz lehet ez a felállás az Alpine számára.

„Nem tagadom, rosszul is elsülhet. Ha mindkét pilóta A francia versenyző a francia csapatnál szerepre pályázik, abból baj lehet. De akár még jól is működhet. Két olyan srácról van szó, akik fiatalabb korukban nem voltak a legjobb barátok, de sokat komolyodtak. Mindketten tudják, milyen versenyt nyerni.”

Otmar Szafnauer csapatvezető számára nem lesz újdonság az esetleges belső feszültség, hiszen az Alpine-nál tavaly év végére Ocon és Fernando Alonso kapcsolata is megromlott, ráadásul évekkel ezelőtt az akkori Racing Pointnál végigasszisztálta az Ocon és Sergio Perez között kialakult feszültséget is. Grosjean szerint Szafnauer és Laurent Rossi vezérigazgató jobban teszik, ha szemmel tartják a két aktuális versenyzőjüket.

„Az Alpine-nak figyelemmel kell követnie a pilóták kapcsolatát. Baj lehet belőle, ha a legjobb francia pilóta szerepéért egóharcba keverednek” – magyarázta Grosjean, aki mindezek ellenére abban bízik, minden simán alakul majd az alakulat számára.

Gasly nagyot álmodik: az Alpine a nyári szünet után már a McLarent és a Ferrarit szorongatná

HIRDETÉS

„Mindketten nyertek már Forma-1-es versenyt, így ha képesek együtt dolgozni, akkor az egy szép sikersztori lenne az Alpine számára. Én ezt kívánom nekik” – tette hozzá.

Grosjean az egók harcától tart az Alpine csapatán belül
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján