Ferrari: Újabb pozitív tesztnap Bahreinben - F1VILÁG.HU

Ferrari: Újabb pozitív tesztnap Bahreinben

HIRDETÉS
Továbbra is nagyon megbízhatóan működik Bahreinben a Ferrari új versenyautója, ez pedig elégedettséggel tölti el az olasz Forma-1-es istálló versenyzőit.

Délelőtt Carlos Sainz dolgozhatott az új, SF-23-as kódjelű versenyautójával: a spanyol pilóta tovább folytatta a munkát a beállításokon, illetve a Pirelli prototípusgumijával, valamint a C3-as keverékkel foglalatoskodott – eltérő üzemanyagmennyiségeket használva. Sainz 70 körig meg sem állt, délutánra pedig átadta a volánt csapattársának, Charles Leclerc-nek, aki 68 megtett körrel zárta a napot.

Ő szintén a beállításokon dolgozott, emellett pedig a C2-es, majd a C3-as gumikeverékkel ismerkedett – ez utóbbival futotta meg legjobbját. A nap végén egy versenyszimuláció is belefért neki.

„Különféle teszteket hajtottunk ma végre, és leginkább az autó beállításaira fókuszáltunk” – mondta a monacói. „Keményen dolgoztunk, és még korai jósolgatni. Jó volt még többet körözni, és továbbra is dolgozni fogunk azért, hogy kielemezzük a gyűjtött adatokat az utolsó tesztnap előtt.”

Carlos Sainz hozzátette: „Újabb pozitív napunk volt. A megbízhatóság ismét nagyon jó volt, és sikerült feltérképeznünk minden beállítást, amit célul tűztünk ki. Továbbra is feszegetjük az autó határait, és találunk potenciális területeket, melyeken maximalizálni tudjuk a teljesítményt. A legfőbb cél, hogy fenntartsuk ezt a jó munkát szombaton is, és felkészüljünk a jövő hétvégére.”

Az utolsó bahreini tesztnapon is mindkét pilóta autóba ülhet: délelőtt Leclerc, délután Sainz köröz majd.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Ferrari: Újabb pozitív tesztnap Bahreinben
A Red Bull csapattagjai bocsánatot kértek Pereztől, hogy nem ismerték fel előbb a problémákat
Leclerc szerint Verstappen versenyzési stílusa teszi izgalmassá az F1-et
Elutasította a McLaren felülvizsgálati kérvényét az FIA!
Sainz a leggyorsabb, Russell nagyot bukott, Verstappennek műszaki gondjai voltak Mexikóban

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!