Rosberg: Hamilton kérjen elnézést a Mercedestől! - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Rosberg: Hamilton kérjen elnézést a Mercedestől!

A korábbi Mercedes-versenyző, Nico Rosberg szerint Lewis Hamiltonnak bocsánatot kellene kérnie azért a balesetért, ami a Spanyol Nagydíj szombati időmérőjén történt közte és csapattársa, George Russell között.
2023 Monaco Grand Prix, Sunday - LAT Images Lewis Hamilton
Fotó: Mercedes / LAT Images
ADVERTISEMENT

A két versenyző a kvalifikáció második szakaszának [Q2] végén ütközött össze egymással nagy tempónál, és bár az incidens igencsak veszélyes volt, komoly baleset szerencsére nem kerekedett belőle. A versenybírók viszont vizsgálatot indítottak az ügyben, meg is hallgatták a versenyzőket, végül George Russellt és a Mercedest figyelmeztetésben részesítették.

Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet

Hamilton korábbi csapattársa, Nico Rosberg – aki egyébként a 2016-os Spanyol Nagydíj futamán maga is ütközött a brit pilótával – az eset után azt mondta, biztosan volt egy kis fejmosás házon belül.

„Forgalomba kerültek a kör elején. Lewis úgy döntött, rámegy a dologra, és megpróbál előzni, George viszont egyáltalán nem látta őt. Balszerencsés helyzet volt, de szerintem komoly beszélgetések lesznek majd” – mondta az időmérő után Rosberg a Sky Sports F1 televízió műsorában.

Russell az incidens után elnézést kért a Mercedestől a rádión, Rosberg szerint viszont Hamiltonnak is fel kell tennie a kezét a történtek miatt.

HIRDETÉS

„George bocsánatot kért, ami szerintem rendben van, de Lewisnak is elnézést kell kérnie” – fogalmazott a 2016-os bajnok. „Ha Lewis elmegy ott, George körének annyi, hiszen Lewis lett volna elöl, George pedig mögötte, és elúszott volna a köre. Szóval Lewisnak is bocsánatot kellene kérnie.”

Rosberg: Hamilton kérjen elnézést a Mercedestől!
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján