Az utolsó afrikai versenyt 1993-ban rendezték a dél-afrikai Kyalami versenypályán, azóta a kontinens kimaradt a Forma-1 naptárából. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) múlt hétvégén Ruandában tartotta év végi díjátadó gáláját, ahol az ország elnöke megerősítette, hogy hivatalosan is megkezdte egy kelet-afrikai nagydíj megszervezésének előkészületeit.
Lewis Hamilton nemrég egy interjúban hangsúlyozta, mennyire fontos számára, hogy Domenicali teljesítse az ígéretét, és a következő években Forma-1-es versenyt rendezzenek az afrikai kontinensen.
„Nagyon remélem, hogy Stefano nem hagyja el a pozícióját, mert rendkívül fontos szerepet játszott a sportág változásaiban és fejlődésében” – mondta a jövő évben már a Ferrarinál versenyző brit.
„Sokat beszéltem vele arról, hogy Afrikába is eljusson a Forma-1, és ő az, aki megígérte, hogy gondoskodni fog arról, hogy ez még azelőtt megtörténjen, hogy visszavonulok. Ez nagyon fontos.”
Hamilton szerint Domenicali jelenléte nemcsak a naptár bővítése miatt, hanem az egyenlőség és a befogadás terén végzett munka folytatása érdekében is kulcsfontosságú.
„Az inkluzivitási munkák is nagyon fontosak, amelyekben részt veszünk. Nagyon remélem, hogy Stefano nem lép vissza, mert fantasztikus munkát végez, és jobban ismeri a sportot, mint bárki más.”