A 2024-es szezonban Verstappen agresszív stílusa többször is vitákat szült, különösen a Mexikói Nagydíjon, ahol a holland pilóta két, egyenként 10 másodperces időbüntetést is kapott, miután két alkalommal is kiszorította Lando Norrist a pályáról. Verstappen kíméletlen vezetési stílusa azonban sikerei kulcsfontosságú eleme, amely eddig 63 futamgyőzelmet és 4 világbajnoki címet eredményezett számára.
Leclerc — aki már a gokartos időkben is Verstappen ellen versenyzett — úgy véli, hogy a holland pilóta taktikája a szezon során a helyzettől függően változott.
„Tudnod kell, mikor és kivel vállalsz harcot, és úgy érzem, Max tud alkalmazkodni a különböző helyzetekhez” — mondta a Ferrari versenyzője a RacingNews365.com című internetes portálnak adott interjújában „Ezt láthattuk [2024-ben]. Voltak pillanatok, amikor nem volt agresszív, de amikor a szezon vége közeledett, és Lando kezdett felzárkózni, láthattuk, hogy sokkal többet játszott a szabályokkal.”
Leclerc hozzátette, hogy ő is készen áll hasonló kockázatokat vállalni, ha a helyzet úgy kívánja: „Tudom, hogy amikor komoly dolgok forognak kockán, és eljön az idő, hogy kockázatot vállaljak a megfelelő emberek ellen, akkor meg fogom tenni. Ezért is élveztem mindig a versenyzést Maxszal – a pilóta mentalitása hatalmas szerepet játszik.”
Leclerc ezzel együtt sajnálatát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a Ferrari és a Red Bull közötti közvetlen csaták ritkák voltak a 2024-es szezonban.
„Sajnos a szezon elején Maxnak meglehetősen domináns autója volt, és nem voltunk harcban vele” – mondta. „Nem volt oka agresszívnak lenni velünk. Amikor versenyképesek voltunk, Lando ott volt közöttünk. Így soha nem tekintett minket közvetlen kihívónak, ezért [2024-ben] nem voltak meg ezek a harcok.”
Verstappen remeklése 2021 óta meghatározza a Forma-1-et: a holland pilóta 2023-ban 19 győzelmet aratott a 22 futamos szezonban, és 2024-ben újabb kilenc győzelemmel védte meg címét. Leclerc számára pedig Verstappen sikerei nem jelentenek meglepetést.
„Ez nem meglepő. Természetesen — mivel fiatal korunktól ismerem őt — mindig is láttam, mennyire tehetséges volt már az első naptól kezdve. Láttam [Maxot], amikor még fiatal volt, mint én, és láthattam, hogyan nőttünk fel együtt. Ő rendkívül szilárd, megbízható és következetes. Legnagyobb ereje a tehetsége, és őrzi ezt az erőt. Hihetetlen versenyző, és megérdemli az összes sikert, amit elért.”