Rendkívül kemény hangot ütött meg saját magával szemben a világbajnokságot vezető Lando Norris a Bahreini Nagydíj szombati napján, amikor az időmérő edzésen úgy szerzett hatodik helyezést, hogy csapattársa ugyanazzal az autóval pole-pozícióban végzett. Norris négy tizedmásodpercet veszített egy olyan pályán, ahol minden várakozás alapján a McLaren a legerősebb. Erre reagálva a pilóta kizárólag önmagát hibáztatta a leintés utáni interjúk során, ahová meggyötört arccal érkezett meg.
Andrea Stella csapatvezető úgy érzi, teljesen átlátja, hogy min megy keresztül a pilótája, így igyekszik minden támogatást megadni neki a nehéz pillanatok során.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Ez egy rövid időszak. Egy olyan versenyzőről beszélünk, aki Oscarral karöltve az élre vezette a McLarent. A határokat feszegetve felszínre került néhány olyan dolog, ami nem teljesen az ő szája íze szerint alakul. Ez igazán akkor válik látványossá, amikor a Q3-ban harcol az utolsó tizedmásodpercért.”
HIRDETÉS
„Értjük, hogy mi történik vele. Egyszerűen csak némi alkalmazkodásra van szükség az ő és a csapat részéről is. Szerintem kellően átlátjuk a helyzetet, így optimista vagyok a megoldás kapcsán.”
HIRDETÉS
Stella szerint Norris most azért bánik különösen keményen saját magával, mert érzi, hogy idén valódi esélye van megszerezni a világbajnoki címet.
„Ennél jobb esélye eddig sosem volt. Biztos vagyok benne, hogy más pilóták is önkritikusak, de ők ezt magukban tartják azzal, hogy egy falat húznak saját maguk és a világ közé. Lando nem rendelkezik ezzel a tulajdonsággal. Őt egy őszinte embernek mondanám, akinek kiül az arcára a csalódottság” – tette hozzá Stella.
Norrisra nehéz futam vár Bahreinben, ahol úgy várja a rajtot, hogy világbajnoki riválisa, az őt egyetlen ponttal követő Max Verstappen közvetlenül mögüle fog indulni a hetedik helyről.
HIRDETÉS




