A visszaesés hátterében komoly stratégiai kihívások állnak. A csapat jelenleg egyszerre fejleszti az idei versenyautót, próbál felkészülni a 2026-ban érkező új technikai szabályrendszerre, és közben házon belül gyárt új váltót is – utóbbit az új motorszállítóval, a Hondával való együttműködés miatt.
Mike Krack, az Aston Martin pályaműveletekért felelős vezetője a bahreini verseny után beszélt a nehézségekről: „Kicsit különleges helyzetben vagyunk. 2026-tól motorgyártót váltunk, és saját váltót készítünk – ez mind nem segít. Egyensúlyozni kell ezek között.”
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A silverstone-i istálló 2009 óta ügyfélcsapatként dolgozik együtt a Mercedesszel, így a házon belüli váltófejlesztés óriási kihívást jelent számukra. Ezt tovább nehezíti a Forma-1-ben bevezetett költségplafon is, amely alapos megfontolást igényel a fejlesztési irányok tekintetében.
HIRDETÉS
„Közeledik a 2026-os szabályrendszer, miközben még jó néhány verseny hátravan az idei szabályok szerint is – ez nem könnyíti meg annak elemzését, hogy mi működik jól, és mi nem” – mondta Krack. „Folyamatosan dolgozunk a fejlesztésen, és ha valami elkészül, akkor azt pályára visszük.”
HIRDETÉS
A brit istálló mindeközben a pontszerzésért is komoly csatát vív: az Alpine például Bahreinben remek formát mutatott, Pierre Gasly 10 pontot hozott a francia csapatnak. Krack szerint az Aston Martinnak minél hamarabb ki kell keverednie a hullámvölgyből „Gyorsan ki kell másznunk ebből a gödörből, és fordítani a helyzeten.”




