Mike Krack Archives - F1VILÁG.HU

Címke: Mike Krack

Az Aston Martin nem beszél a Wheatley-pletykákról Japánban

Az Aston Martin szuzukai hétvégéjén nemcsak a gyenge szezonkezdet, hanem a csapat vezetését érintő találgatások is reflektorfénybe kerültek – Mike Krack azonban egyértelművé tette, hogy a japán futamon nem kíván ezekről beszélni.

Honda: a vibrációk terén nagyot léptünk előre Bahrein óta

Az Aston Martinnál úgy érzik, a pótalkatrészek hiánya fosztotta meg őket attól, hogy befejezzék a 2026-os Forma-1-es szezonnyitót Melbourne-ben, miközben a Honda szerint a vibrációs problémák terén Bahrein óta jelentős előrelépést értek el.

Honda, Newey, saját váltó – egyszerre a legnagyobb kihívás és lehetőség előtt áll az Aston Martin

Egy új Forma-1-es autó első pályára gördülése mindig különleges pillanat, az Aston Martin számára azonban a barcelonai csütörtöki debütálás ennél is többet jelentett. A 2026-os szabályrendszerre épített AMR26 nemcsak egy új technikai korszak első kézzelfogható eredménye, hanem egyben egy teljesen új működési modell szimbóluma is: gyári csapatként, új erőforrással, saját váltóval, és Adrian Newey tervezői irányításával kezdte meg a munkát a silverstone-i alakulat.

Alonso szerint Austinban a körülmények szépítették az Aston Martin teljesítményét

Az Aston Martin a számok szerint továbbra is a mezőny második felében tartózkodik – legalábbis Fernando Alonso így látja a képet az Amerikai Nagydíj után. A spanyol negyedik lett az első szabadedzésen, a sprintidőmérőn a hatodik rajthelyet szerezte meg, a sprintfutam első kanyarjában azonban benne ragadt a káoszban. A vasárnapi versenyen végül egy 10. helyet hozott haza, miközben csapata szerint a hétvége több, külső körülmény miatt tűnhetett hízelgőbbnek, mint amilyen valójában volt.

ADVERTISEMENT

Válassz egy dátumot!

2026. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
Krack cáfolta: nem „békejobbot” nyújtott az Aston Martin a Hondának Szuzukában
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján
Gasly nagyot álmodik: az Alpine a nyári szünet után már a McLarent és a Ferrarit szorongatná
Alonso reagált Newey aggodalmára: „Nem olyan nehéz, mint gondolod!”