Hamilton az idei szezonban vette át Carlos Sainz helyét a Ferrari versenyzőjeként, miután hosszú éveken át a Mercedesnél versenyzett, és ott épített fel szoros technikai és személyes kapcsolatokat. A brit pilóta az évek során a Forma-1 legeredményesebb pilótája lett, és hat egyéni világbajnoki címet szerzett a német csapatnál.
Hamilton négy versenyhétvégén már túl van a Ferrarival, és bár a kínai sprintfutamon győzni tudott, a versenyeredmények tekintetében az idei szezon egyelőre elmarad a várakozásaitól. Az áttörés azonban – ahogy Domenicali is hangsúlyozza – nem megy egyik napról a másikra.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Olaszként, aki külföldön él, elmondhatom: hatalmas érdeklődést váltott ki ez az átigazolás – óriási láthatóságot adott a Forma-1-nek” – mondta a száguldó cirkusz elnök-vezérigazgatója a Motorsport.com című lapnak..
HIRDETÉS
„Persze továbbra is sportról beszélünk, és a figyelem végső soron az eredményektől függ. Ehhez pedig idő kell. Lewis hosszú éveket töltött a Mercedesnél, ahol sajátos technikai megértést és kapcsolatrendszert alakított ki. Ezek a dinamikák nem garantáltan lesznek ugyanazok a Ferrarinál. Türelemre van szükség.”
HIRDETÉS
A sportág vezérigazgatója szerint az F1 világában túl sokszor születnek elhamarkodott ítéletek – legyen szó pilótákról, csapatokról vagy akár teljes versenyhétvégékről.
„Megnyerte a sprintfutamot Kínában, aztán egy kevésbé tökéletes hétvégét futott, és az emberek véleménye máris változik. Sokkal visszafogottabbnak kellene lennünk ezekben a reakciókban” – figyelmeztetett Domenicali. „Japánban sokan kettős McLaren-győzelmet vártak, Bahreinre pedig unalmas futamot jósoltak. Mindkét esetben tévedtek – az emberek túl gyorsan vonnak le következtetéseket.”
HIRDETÉS




