A McLaren közelmúltbeli teljesítménye — különösen a Miami Nagydíjon aratott domináns kettős győzelem után — felkeltette a rivális csapatok figyelmét. Sokan próbálták megfejteni, hogyan képes az alakulat ilyen hatékonyan kontrollálni a hátsó gumik hőmérsékletét. A találgatások középpontjában a hátsó fékdobok külső felületének hűtése állt, amely révén a kerékagy és az abroncs kevésbé melegszik túl.
A spekulációk odáig fajultak, hogy egyes csapatok már a szabályosság határait feszegető megoldást gyanítottak. Információk szerint a Red Bull külső forrásból hőkamerás felvételekhez jutott a McLaren hátsó fékdobjairól, amelyeken gyanús hidegfoltok voltak láthatók – ezekkel a képekkel az FIA is foglalkozott.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ennek ellenére a McLaren már a hétvégén határozottan visszautasította a vádakat. A csapat vezérigazgatója, Zak Brown egyértelművé tette: nem történt semmilyen változtatás a rendszerükön.
HIRDETÉS
„Nem. Semmi.” – válaszolta Brown a The Race kérdésére, amikor arról faggatták, hogy az FIA kérte-e őket valamilyen módosításra a gumik vagy a fékrendszer hőmenedzsmentjét illetően.
HIRDETÉS
A The Race úgy értesült, hogy az FIA az utóbbi versenyeken többször is közelebbről megvizsgálta a McLaren fékrendszerét. A Miami Nagydíjat követően, vasárnap este egy alaposabb ellenőrzést is végeztek az autó fékdobjain és hűtőcsatornáin. Bár hivatalos dokumentáció még nem látott napvilágot, az FIA eddig semmilyen problémáról nem tájékoztatta a csapatot, így szinte biztos, hogy a közelgő Emilia-Romagna Nagydíj előtti technikai jelentés is zöld utat ad majd a megoldásnak.
Ez azt jelenti, hogy – ahogyan korábban is – az FIA szerint a McLaren fékhűtési megoldása teljes mértékben megfelel a szabályoknak, és pusztán egy jól átgondolt, kreatív konstrukcióról van szó. A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella hangsúlyozta, hogy a csapat mérnökei komoly munkát végeztek a téli szünetben a gumikezelés javítása érdekében.
„Szeretném megragadni az alkalmat, hogy méltassam a McLaren mérnökeinek munkáját. Felismerték a fontos tényezőket, és olyan megoldásokat terveztek, amelyek gyakorlati előnyt is jelentenek. Olyan területen sikerült előrelépnünk, amely még mindig egyfajta fekete mágiának számít az F1-ben – ez pedig a gumikkal való bánásmód. Nagyon büszke vagyok a csapatra”
— mondta a szakember.
HIRDETÉS
Stella szerint a fejlődés nem véletlen eredmény: „Célzott mérnöki munkánk eredménye ez. Ha szezon előtt kérdezték volna, azt mondtam volna, hogy fektettünk energiát a gumik viselkedésének javításába – de nem gondoltam volna, hogy ez ekkora különbséget hoz majd.”
A Mercedes csapatvezetője, Toto Wolff is úgy látja, a McLaren előnye nem trükközésből, hanem egyszerűen a jobban elvégzett munkából fakad.
HIRDETÉS
„Zak, Andrea, Rob Marshall – ezek rendes, becsületes emberek. Ha korábban fel is merült a gyanú, hogy valami határeset történik, most nem kételkedem abban, hogy szabályosan dolgoznak. Ez egy jól fejlesztett autó. Megértették, hogyan kell jobban kezelni a gumikat, mint bárki más. Szerintem teljesen törvényes” — magyarázta az osztrák szakember.
„Csapatvezetőként, ha valaki jobb munkát végez, mint mi, nem az a helyes hozzáállás, hogy csalással vádoljuk – hanem nekünk kell jobbaknak lennünk, és nem 30-35 másodperccel lemaradni 55 kör után.”
A Red Bull részéről Christian Horner sem emelt kifogást a McLaren ellen, noha az osztrák istállónál kőkeményen dolgoztak az elmúlt hetekben azon, hogy megtudják, miben rejlik a wokingiak pazar gumikezelése.
„Nem állítjuk, hogy bármi illegális lenne az autójukon. A McLaren kiemelkedik. Olyan előnyük van, mint amit pár éve másoknál láttunk. Különösen a közepes keverékű gumikon a verseny végén voltak a legerősebbek – ezen a területen kell nekünk is javulnunk.” – fogalmazott Horner.




