A barcelonai verseny hajrájában beküldött biztonsági autós fázist követő újraindítás során Verstappen kemény keverékű gumikon versenyezve rövid idő alatt visszaesett: előbb Charles Leclerc, majd George Russell is megelőzte.
A verseny hajrájában Gianpiero Lambiase, Verstappen versenymérnöke arra utasította Verstappent, hogy engedje el maga mellett Russellt, amit a holland versenyző a 4-es kanyarban meg is tett. A következő kanyarban, az 5-ösben azonban Verstappen agresszíven visszatámadott – és érthetetlen módon nekiütközött a Mercedes versenyzőjének.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A sportfelügyelők vizsgálatot indítottak az eset kapcsán, majd úgy ítélték meg, hogy Verstappen szándékosan idézett elő ütközést, amiért 10 másodperces időbüntetést kapott. Ez az ítélet az ötödikről a tizedik helyre sorolta vissza a négyszeres világbajnokot.
HIRDETÉS
A legnagyobb következmény azonban nem ez volt: az FIA három újabb büntetőpontot is kiszabott a Red Bull pilótájára, aki ezzel nyolcról tizenegyre növelte pontjainak számát – márpedig tizenkét pont elérése automatikus egyfutamos eltiltást von maga után.
HIRDETÉS
Verstappen jelenleg az egyetlen versenyző a mezőnyben, aki ilyen közel került az eltiltáshoz. Leghamarabb június 30-án jár le két büntetőpontja Verstappennek, ami azt jelenti, hogy a soron következő két versenyen, Kanadában és Ausztriában nagyon óvatosnak kell lennie, ha ugyanis büntetőpontot kap, vagy a spielbergi futamot, vagy a Brit Nagydíjat kénytelen lesz kihagyni.




