A szegény embert az ág is húzza szólamú mondás kifejezetten igaznak hat Oscar Piastri számára, akinek rendkívül nehezen alakult a Brazil Nagydíja. A szombati sprinten falnak ütközve nullázott, vasárnap pedig a második helyért csatázva nekikoccant Andrea Kimi Antonelli autójának, aminek következtében Charles Leclerc kiesett a versenyből.
A felügyelők az esetet kivizsgálva arra jutottak, hogy Piastri felelős az ütközésért, ezért nemcsak egy tízmásodperces időbüntetést, hanem két büntetőpontot is kiosztottak neki. A történtekre reagálva Andrea Stella csapatvezető szükségét érzi annak, hogy visszanézze a felvételeket, de ahogy ő fogalmazott, egyelőre elfogadják az FIA embereinek ítéletét.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Át kell néznem a büntetéshez vezető incidenst a csapattal. Egyelőre tiszteletben tartjuk a felügyelők döntését, és megyünk tovább” – fogalmazott Stella, aki ezt követően kifejtette, hogyan folytatódhat Piastri nehézzé forduló szezonhajrája.
HIRDETÉS
„Biztosítanunk kell, hogy az autóból és Oscarból is a maximumot hozzuk ki, legyenek bármilyenek a körülmények. Az utóbbi időben alacsony tapadású pályákkal találkoztunk, amelyek próbára tették az ő természetes vezetési stílusát. Gondoskodnunk kell arról, hogy akkor is a maximumot nyújtsuk, amikor a körülmények nem nekünk kedveznek.”
HIRDETÉS
„Ezen felül meg kell vizsgálnunk a hétvége végrehajtását is, hiszen ott volt a sprintbeli balesete, ma pedig a büntetése. Azt is átnézzük, vajon a stratégia terén tehettünk-e volna valamit, ami Oscar segítségére lett volna. Szóval van néhány dolog, amit át kell tekintenünk — nem kétségbeesetten, hanem higgadtan, hogy a lehető legjobban építhessünk az erősségeinkre” – magyarázta a szakember.




