A BMW Sauber és a Honda Racing vezetői szerint az FIA-nak mielőbb tennie kellene valamit, hogy eloszlassa azokat a félelmeket, melyek szerint Max Mosley újraválasztásával veszélybe került az irányító testület jövője.
A BMW Sauber és a Honda Racing vezetői szerint az FIA-nak mielőbb tennie kellene valamit, hogy eloszlassa azokat a félelmeket, melyek szerint Max Mosley újraválasztásával veszélybe került az irányító testület jövője.
Bár Mosley fölényes győzelmet aratott a hét elején Párizsban megrendezett bizalmi szavazáson, néhány autóklub már most azzal fenyeget, hogy egészen addig nem hajlandó együttműködni az FIA-val, amíg nem kerül más az elnöki pozícióba.
Miközben a Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone saját maga és az FIA érdekében lemondásra szólította fel Mosley-t, a BMW Sauber illetve a Honda Racing vezetői aggodalmukat fejezték ki, ugyanis attól tartanak, hogy az irányító testületen belüli bizonytalanság káros hatással lehet a sportra.
“Tiszteletben tartjuk az FIA döntését, de most igen kritikus helyzetben van a szövetség, hiszen hatalmas a feszültség közte és a tagok között. Ez pedig nem csak az FIA-ra, hanem a külsős partnerekre, mint az autógyártókra és a motorsportra is kihatással van” – mondta a BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen.
“Ezt a helyzetet pedig senki más, csakis az FIA tudja megoldani. Mi tiszteletben tartjuk a döntést, és várjuk, miként alakulnak a dolgok. Attól tartok, hogy akár a sport is veszélybe kerülhet, de ez attól függ, hogy miként alakulnak a dolgok a következő hetekben. Kritikus a helyzet.”
“Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy az FIA nincs a helyzet magaslatán, éppen ezért mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy megnyugtassa azokat, akik a szövetség szétesésétől tartanak.”
A Honda Racing ügyvezetője, Nick Fry mindenben egyetért Theissennel, és elmondta, bízik benne, hogy mielőbb megoldódik az egyre kínosabb helyzet.
“Az elmúlt napokban nyilvánvalóvá vált, hogy a nagyobb autóklubok nincsenek megelégedve az FIA döntésével. Annak ellenére, hogy Max rengeteget tett a sportért az elmúlt időben, egyetértünk az aggodalmukat kifejező klubok vezetőivel, és mielőbbi megoldást sürgetünk az ügyben” – mondta a Honda szakembere.
Tegnap a Toyota is kiadott egy közleményt, melyben azt kéri a sport résztvevőitől, a Forma-1 érdekében, mielőbb lépjenek túl az ügyön.