Német lapértesülések szerint a versenyzők készen állnak arra, hogy bojkottálják a július elején megrendezésre kerülő Brit Nagydíjat, ha az FIA nem csökkenti a vezetői engedély (superlicence) árát a közeljövőben.
Német lapértesülések szerint a versenyzők készen állnak arra, hogy bojkottálják a július elején megrendezésre kerülő Brit Nagydíjat, ha az FIA nem csökkenti a vezetői engedély (superlicence) árát a közeljövőben.
Az elmúlt években a versenyzőknek az 1.690 eurós alapdíj mellett minden, adott évben megszerzett pont után 447 eurót kellett fizetniük a vezetői engedélyért.
Igen ám, de az FIA Motorsport Világtanács januárban elfogadtatta az új rendszert, miszerint drasztikusan megemeli a költségeket, és az idei évtől az alapdíjat 10.000, a pontokért fizetendő összeget pedig 2.000 euróban állapítja meg.
Ez pedig azt jelenti, hogy a világbajnoki címvédő Kimi Raikkönennek nem kevesebb, mint 230.000 eurójába került az idei engedélye.
Ez a nagyoknak nem is jelenthet különösebb problémát, hiszen fizetésük töredékéről van szó, ám a kisebbek, akik hirtelen megtáltosodnak és elkezdenek jobbnál jobb eredményeket szolgáltatni, ahogy azt idén Robert Kubica teszi – aki vezeti a bajnokságot – komoly gondba kerülhetnek.
A német Auto Motor und Sport úgy tudja, hogy a Versenyzők Érdekvédelmi Szervezete (GPDA) megbeszélésre hívta az FIA elnökét, Max Mosley-t, hogy elérje a vezetői engedély árának csökkentését.
A GPDA egy magát megnevezni nem kívánó tagja elhintette, ha nem sikerül megegyezniük, nem tartja kizártnak, hogy a versenyzők bojkottálni fogják a Brit Nagydíjat.
Már korábban is voltak tervben ehhez hasonló bojkott-kísérletek, azonban egyik sem valósult meg teljesen, és nem vezetett eredményre, ahogy vélhetően a jövőben sem fog.
A versenyzők ugyanis nem engedhetik meg maguknak, hogy önös céljaik elérése érdekében cserbenhagyják csapatukat, és sztrájkba kezdjenek, és ezt az FIA is nagyon jól tudja…