A Red Bull Racing versenyzője, David Coulthard elmondta, nem szándékozik más szériában folytatni pályafutását, miután az év végén szögre akasztja sisakját és befejezi a versenyzést a királykategóriában.
A Red Bull Racing versenyzője, David Coulthard elmondta, nem szándékozik más szériában folytatni pályafutását, miután az év végén szögre akasztja sisakját és befejezi a versenyzést a királykategóriában.
A skót pilóta a Brit Nagydíjon jelentette be, hogy tizenöt év után befejezi versenyzői pályafutását a Forma-1-ben.
Bár közleményében az állt, hogy végleg nem akasztja szögre sisakját, ami arra engedett következtetni egyeseket, hogy esetleg más szériában is kipróbálhatja magát, Coulthard szerdán kijelentette, nincs szándékában más sorozatban versenyezni, bár bevallotta, szívesen tesztelne a Red Bullnak a jövőben is, ha arra igényt tart a vezetőség.
Coulthard egyébként a Red Bull tanácsadójaként fog tevékenykedni a jövőben, és szerződése lehetővé teszi, hogy ha kell, visszaülhet a volán mögé, és tesztelhet a csapat színeiben.
“Nem tervezem, hogy más szériába igazolok” – mondta Coulthard a riportereknek az e heti teszteknek helyet adó Hockenheimben. “Az egyetlen ok, amiért azt mondtam, hogy nem akasztom végleg szögre a sisakomat, nem más volt, mint az, hogy ha esetleg jön egy remek lehetőség, és versenyezhetek valahol, akkor az emberek ne mondhassák azt, hogy visszatérésről van szó.”
“Befejezem versenyzői pályafutásomat a Forma-1-ben. Tizenöt évet töltöttem a sportban, és úgy éreztem, itt a visszavonulás ideje. Azonban a továbbiakban is minden segítséget megadok majd a Red Bullnak, hogy minél előbb elérhessék céljaikat.”
“Bár befejezem a versenyzést, nem tartom kizártnak, hogy néhány teszten részt veszek majd a jövőben. Továbbra is fitten tartom magam, és készen állok majd a bevetésre. Azonban senkivel nem állok kapcsolatban egy esetleges versenyzői ülésről más sorozatban. Talán egy napon más lesz a helyzet, de jelenleg ez meg sem fordul a fejemben.”
“Azon gondolkodni, hogy hol folytatom, miközben még aktívan versenyzek a Forma-1-ben, nem az én stílusom. Mindenkinek mondtam, hogy véget szeretnék vetni a híreszteléseknek, a spekulációknak, mert csak így tud fejlődni a csapat. Azt viszont kijelenthetem, hogy nem fogok versenyezni a MotoGP-ben, ahogy semmilyen más szériában sem.”
Coulthard azt is elmondta, döntése végleges, amit már nem változtat meg, így senki ne számítson arra, hogy évekkel később visszatér a Forma-1-be.
“Mikor meghozod a döntésed, megnézed a lehetőségeidet. A legrosszabb dolog az életben az, hogy ha meghozol egy döntést, és azt később megváltoztatod. Én döntöttem. Befejezem a versenyzést az év végén, és ezt az elhatározást nem változtatom meg. Azért döntöttem amellett, hogy megállok, mert jövőre már 38 éves leszek, és nem kevesebb, mint 15 szezont lehúztam a Forma-1-ben.”
“Már nem valószínű, hogy megnyerhetném a világbajnokságot. Vannak más dolgok is az életben, amit még csinálhatok. Nem kell versenyzőnek lenni ahhoz, hogy boldog legyél. Azelőtt is boldog voltam, hogy a Forma-1-be kerültem volna” – tette hozzá a skót pilóta.