A Ferrari cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint a Peugeot segítségével próbálná meg kijátszani a szezonközi, 2009-ben életbe lépő teszttilalmat, amivel óriási előnybe kerülhetne a többiekkel szemben a következő idényben.
A Ferrari cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint a Peugeot segítségével próbálná meg kijátszani a szezonközi, 2009-ben életbe lépő teszttilalmat, amivel óriási előnybe kerülhetne a többiekkel szemben a következő idényben.
A múlt héten olyan hírek kaptak szárnyra, melyek szerint az olaszok már meg is egyeztek a franciákkal, hogy beépítik kinetikus energiatároló rendszerüket (KERS) a Peugeot 908-as prototípusába, ami lehetővé teszi majd számukra, hogy az F1-es teszttilalom ellenére, folyamatosan fejleszthessék az új technológiát.
A Peugeot szeptemberben bemutatott 908 HY kódszámot viselő modellje egyébként már tartalmaz egy ehhez hasonló hibrid rendszert, amely extra lóerőket és jobb üzemanyag fogyasztást eredményez.
A Ferrari azonban határozottan cáfolta ezen feltételezéseket, amik egyébként nem is túl logikusak, hiszen éppen az olaszok elnöke, Luca di Montezemolo erőltette annyira a szezonközi tesztek betiltását a Forma-1-es csapatok szövetségén (FOTA) belül.
A Ferrari a Magneti Marellivel közösen dolgozik új rendszerén, ahogy a többi csapat sem házon belül fejleszti az eszközt: legtöbben egy kimondottan hibrid technológiákra szakosodott céggel működnek együtt.
Az olaszok az elmúlt hónapokban többször jelezték, hogy le vannak maradva a KERS fejlesztésével, és már arra is felkészültek, ha netán nem végeznek a munkával a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjig.
A Ferrari vezetése nem titkolta, hogy ha úgy alakul, az új rendszer nélkül kezdik meg a következő szezont.