Alonso szerint szombaton tovább gyorsulhat a Ferrari - F1VILÁG.HU

Alonso szerint szombaton tovább gyorsulhat a Ferrari

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Bőven van még potenciál a Ferrari F10-es versenygépében – árulta el a maranellói gárda kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso.


Bőven van még potenciál a Ferrari F10-es versenygépében – árulta el a maranellói gárda kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso.

A spanyol versenyző a harmadik helyen zárta a pénteki második szabadedzést, és elmondása szerint nagyon elégedett az eredményekkel, hiszen minden tervezett munkát sikerült elvégezni.

“Jól kezdődött a hétvége számunkra, hiszen sok adatot gyűjtöttünk össze, amit mérnökeink most gondosan kielemeznek” – mondta Alonso.

“Pénteken az első dolog az, hogy leellenőrizzünk mindent és hogy megfelelően beállítsuk az autót a szimulátorban látottak alapján. Ezután azon kell dolgoznunk, hogy javítsunk a teljesítményen azáltal, hogy változtatunk a beállításukon és az aerodinamikai leszorítóerő-szinteken.”

“A mai három órában pedig pontosan ezeket végeztük el.”

Alonso hozzátette, a Ferrari autója nagyon versenyképes és jól vezethető, noha bőven van még mit kihozni belőle.

“Elégedettek vagyunk az autóval, már ami a versenyképességet illeti, illetve magával a ténnyel, hogy könnyű vezeti. Viszont tudjuk, hogy még több potenciál van benne, s ha ezt sikerül kihasználni, még gyorsabbak lehetünk.”

“Szoros időmérő edzésre számítok: remélhetőleg közelebb kerülhetünk a Red Bullokhoz, mint a múltban.”

A kétszeres világbajnok továbbá elmondta, kizárólag magukra összpontosítanak, így a vasárnapi verseny lehetséges forgatókönyveivel nem szeretnének foglalkozni.

Hirdetés

“Nincs értelme a lehetséges forgatókönyvekről spekulálni: magunkra összpontosítunk és arra, hogy miképp tudnánk gyorsabbá tenni az autót.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!