Fernando Alonso úgy gondolja, hogy csapatának többet nem szabad azon rágódnia, hogy az utolsó pillanatban elveszítette az egyéni vb-címet, sokkal inkább a pozitív dolgokat kell magával vinnie az idei szezonból, mert csak így tud megfelelően felkészülni a télen.
Fernando Alonso úgy gondolja, hogy csapatának többet nem szabad azon rágódnia, hogy az utolsó pillanatban elveszítette az egyéni vb-címet, sokkal inkább a pozitív dolgokat kell magával vinnie az idei szezonból, mert csak így tud megfelelően felkészülni a télen.
A Ferrari spanyol pilótája várhatta a legnagyobb eséllyel a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat, azonban képtelen volt behozni autóját a negyedik helyre, mellyel Sebastian Vettel győzelme esetén megszerezhette volna pályafutása harmadik bajnoki címét a Forma-1-ben.
Alonso ugyan elmondta, hogy természetesen jogosan csalódott csapata, szerinte jobban tennék, ha arra gondolnának, hogy mennyit fejlődtek a tavalyi szezon óta, és egy remek bajnokságot teljesítettek az idei esztendőben.
„Teljesen normális, hogy mindannyian nagy csalódottságot érzünk, de ez része a sportnak” – mondta Alonso. „Szerintem ugyanaz lehet a helyzet, mint a holland futballválogatott játékosaival, mikor elveszítették a világbajnoki döntőt még júliusban.”
„Akkor mindenki nagyon csalódott volt, de néhány héttel később rádöbbentek arra, hogy mit is értek el valójában, míg a többi csapat sehol sem volt attól, amit remélt.”
„Hasonló a mi helyzetünk is: a végső győzelem elkerült minket, azonban egy remek szezont teljesítettünk, hiszen az idény közepén mindenki leírt minket, és egy fantasztikus hajrában visszatértünk az élmezőnybe a szezon második felében.”
„Jövőre ismét megpróbáljuk, mert mi vagyunk a Ferrari!” – tette hozzá a spanyol, akinek a hétvégén ismét lesz lehetősége megtenni néhány kört idei autójával a Ferrari World Finals elnevezésű rendezvényén, aminek a tavalyi év után idén is Valencia ad majd otthont.