Vettel elkápráztatná a japán szurkolókat - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Vettel elkápráztatná a japán szurkolókat

ADVERTISEMENT

Izgalmas versennyel kápráztatná el a japán rajongókat a Red Bull Racing világbajnok versenyzője, Sebastian Vettel.

A német pilóta a csapat hivatalos weboldalának nyilatkozva elárulta, nagyon kedveli a suzukai pályát, ráadásul a Red Bull autóinak is fekszik a japán aszfaltcsík, így minden adott ahhoz, hogy jól szerepeljenek hétvégén.

„Suzuka egyike a kedvenc pályáimnak; nem is építhették volna meg jobban” – mondta a címvédő.

„Az első szektor a Degner kanyarig a leglátványosabb és a leginkább kihívást jelentő kanyar az egész szezon során. A 130R legendásnak mondható, igazán élvezetes átmenni ezen a baloson. Nem én vagyok az egyetlen, aki kedveli ezt a pályát, hanem az autónknak is vagyon fekszik.”

Vettel hozzátette, nagyon tiszteli a japánokat, és reméli, hogy egy nagyszerű hétvégével néhány nap erejéig feledtetni tudják velük az év eleji katasztrófát.

Vettel három órán belül teljesítette a londoni maratont, jótékony célért futott

HIRDETÉS

„A Japán szurkolók különlegesek. Nem is tudom elképzelni azt, amin ők az elmúlt időben keresztülmentek: nagy hatással van rám az ő drukkolásuk. Elképesztően türelmesek, mindig udvariasak és barátságosak, a kitartásuk pedig lenyűgöző. Remélem, egy jó show-t tudunk nyújtani nekik a hétvégén.”

Vettel elkápráztatná a japán szurkolókat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján