Büntetőpontok a szabálytalankodóknak? - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Büntetőpontok a szabálytalankodóknak?

ADVERTISEMENT

Számos napirendi pontról tárgyalt múlt csütörtöki ülésén az F1 Bizottsága – döntés született többek között a névváltoztatási kérelmek ügyében, ám a Bahreini Nagydíj, valamint a koreai viadal sorsa csak decemberben dől majd el.

A bizottság tagjaként Genfben jelen volt a Hungaroring Sport Zrt. alelnöke, Frank Tamás is, aki a tanácskozást követően elárulta, arról sem tudtak megegyezni a jelenlévők, hogy miképp változzanak az időmérő edzésre vonatkozó szabályok 2012-ben.

Mint ismert, a Pirelli mindenképp szeretne véget vetni a gumispórolásnak a Forma-1-ben, éppen ezért azzal a javaslattal állt a csapatok elé, hogy a kvalifikáció utolsó szakaszába [Q3] jutó versenyzők plusz egy garnitúra abroncsot használhatnának fel.

Frank elárulta, a kipufogógázokra vonatkozó regulákról is egyeztettek, ám Abu Dhabiban várhatóan újra összeülnek majd az érintettek.

„Az FIA Technikai Bizottsága mindenképpen szeretné eltörölni a kipufogógázok újrahasznosítását, míg az élcsapatok ezzel nem értenek egyet. Mivel ebben az esetben konszenzusra van szükség a szabálymódosításhoz, további megbeszélések várhatóak ez ügyben az Abu Dhabi Nagydíj ideje alatt” – mondta a szakember.

HIRDETÉS

A Hungaroring Sport Zrt. alelnöke azt is elárulta, hogy az idei pontrendszer a következő szezonra is megmarad, ugyanakkor elfogadták a 2012-es szezon versenyszabályait, és több újítás bevezetése is felmerült.

„Felvetődött a tanácskozáson, hogy a versenyhétvégén hibázó [szabálytalankodó – a szerk.] pilóták büntetőpontokat kapjanak, hasonlatosan a hazai közúti közlekedésben használtakhoz, és bizonyos ponthatár elérése esetén szankcionálnánk azt.”

„Ugyancsak javaslat született arra, hogy a nézők minél jobb kiszolgálása érdekében még jobban különböztessük meg a csapattársakat egymástól, például nagyobb rajtszámokkal, az autóra szerelt kamerák eltérő festésével. Mindkét esetben természetesen további egyeztetések várhatóak”.

Büntetőpontok a szabálytalankodóknak?
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján