Noha sokan úgy tartják, Felipe Massa sorsa megpecsételődött a Ferrarinál, a Sauber fiatal versenyzője, Sergio Perez egyelőre nem gondol arra, hogy 2013-ban ő válthatná a brazil versenyzőt a patinás istállónál.
Noha sokan úgy tartják, Felipe Massa sorsa megpecsételődött a Ferrarinál, a Sauber fiatal versenyzője, Sergio Perez egyelőre nem gondol arra, hogy 2013-ban ő válthatná a brazil versenyzőt a patinás istállónál.
Massa 2008-ban még a világbajnoki címért harcolt Lewis Hamilton ellenében, 2009-ben azonban súlyos balesetet szenvedett a Magyar Nagydíj időmérő edzésén, és azóta úgy tűnik, nem találja régi önmagát.
2010-ben és 2011-ben is alulteljesített kétszeres világbajnok csapattársával, Fernando Alonsóval szemben, és az idei szezon első versenyén is kiábrándító teljesítményt nyújtott.
Miután Perez a Ferrari tehetségkutató programjának felfedezettje, nem elképzelhetetlen, hogy egy napon az olasz istálló színeiben versenyezhet majd a Forma-1-ben, hasonló utat megjárva, mint annak idején Massa.
„Még csak az első versenyen vagyunk túl, szóval túl korai bármiről is spekulálni. A csapatomra összpontosítok, nagyszerű autónk van, és nincs más, mit mondhatnék. A pletykák csak pletykák” – mondta az ifjú Perez.
„Nagyon kényelmesen érzem magam most, hogy második évemet teljesítem. Jobban tudom, mire számítsak. Nagyon szoros a mezőny, a középcsapatok is egyre feljebb zárkóznak, szóval lehetnek meglepetések.”
Perez a nyolcadik helyen ért célba Ausztráliában, és reméli, a hétvégi Maláj Nagydíjon is folytathatják majd a pontszerzést.
„Remélhetőleg tisztességes eredményt érhetünk el ezen a hétvégén.”