A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali elárulta, bízik abban, Fernando Alonso vasárnapi győzelme nagy lendületet ad majd a csapatnak az elkövetkező hetekben, és sikerül a lehető leggyorsabban javítani az F2012-es versenygép teljesítményén.
A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali elárulta, bízik abban, Fernando Alonso vasárnapi győzelme nagy lendületet ad majd a csapatnak az elkövetkező hetekben, és sikerül a lehető leggyorsabban javítani az F2012-es versenygép teljesítményén.
Habár az olasz istálló meglepetésszerű diadalt aratott Sepangban, a gárdának nincsenek illúziói, és teljes mértékben tisztában vannak azzal, hogy komoly fejlődésre van szükségük, amennyiben a világbajnoki címért akarnak harcba szállni 2012-ben.
Ugyan a három hét múlva esedékes Kínai Nagydíjon is lesznek kisebb-nagyok újítások az idei versenygépen, az első jelentősebb fejlesztési csomag csak a Spanyol Nagydíjon mutatkozik majd be.
Domenicali hétfőn úgy fogalmazott, továbbra is keményen dolgoznak, ám a vasárnapi győzelem nyilvánvalóan nagyon sokat jelent a Ferrari számára.
„Gondolhatják, mennyire örülök az elért eredménynek, hiszen nagyszerű hír, hogy Fernandóval vezetjük a bajnokságot, noha nem vagyunk elégedettek jelenlegi teljesítményünkkel” – mondta a csapatfőnök.
„Ez az eredmény viszont semmit nem változtat azon, amit a gyárban csinálunk, hiszen javítanunk kell az autónk teljesítményén. És azt kérem munkatársaimtól, hogy ezt minél hamarabb tegyék lehetővé.”
„Igazán érzelmes pillanat ez: remélem, hogy nagy lendületet adhat ez az eredmény mindenkinek, és sikerül fejlődést elérnünk bizonyos területeken.”
Domenicali hozzátette, egészen az utolsó kanyarig nem volt biztos Fernando Alonso győzelmében, az időjárási feltételek ugyanis olyan gyorsan változtak, hogy akár az utolsó pillanatokban is leszakadhatott volna az ég.
„Őszintén szólva az utolsó kanyarban lélegeztem csak fel. Könnyen jöhetett volna például egy újabb eső, hiszen az időjárási körülmények 10 percenként változtak. A másik dolog pedig, hogy cserélj-e gumikat, vagy sem. Ha újra elkezd esni, új intermediate abroncsok kellenek. A határon voltunk.”
„Fel kellett tenni a slickeket, és láttam, hogy Perez egyre közelebb és közelebb kerül. Aztán elkövetett egy hibát, így néhány körrel a vége előtt lélegzetvételnyi előnyhöz jutottunk, ám az előrejelzések szerint még volt esély esőre. Szóval tényleg csak az utolsó körben hittem el.”