D'Ambrosio nem ülhet autóba Belgiumban - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

D’Ambrosio nem ülhet autóba Belgiumban

ADVERTISEMENT

A csapat érdekei miatt nem ülhet autóba hazai közönsége előtt a Lotus tartalékversenyzője, Jerome D’Ambrosio.

A belga versenyző tavaly debütált a Forma-1-ben a Virgin színeiben, idén pedig a Kimi Räikkönent és Romain Grosjeant foglalkoztató Lotus teszt –és tartalékversenyzője.

D’Ambrosio a szezon elején úgy nyilatkozott, reméli, hogy néhány pénteki szabadedzésen autóba ülhet majd, ám Belgiumban erre biztosan nem kerül sor.

„Ez egy közös döntésnek az eredménye” – magyarázta az ifjú pilóta.

„Ha én lennék a csapat igazgatója, akkor én is ezt a döntést hoznám. A Lotus ugyanis harmadik a bajnokságban a Red Bull és a McLaren mögött. Utóbbi csapattal szemben csak 1 pont a lemaradásunk, és jelenleg a Ferrari előtt vagyunk. Minden perc és minden részlet számít.”

HIRDETÉS

A belga tehetség elmondta, nem tudja, hogy a szezon hátralévő részében lehetőséget kap-e majd a Lotustól.

D’Ambrosio nem ülhet autóba Belgiumban
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján