Jerome D'ambrosio Archives - F1VILÁG.HU

Címke: Jerome D’ambrosio

A Ferrari elmagyarázta, miért nem engedtek Hamilton kérésének

A Ferrari kettős pontszerzéssel zárta a 2025-ös Osztrák Nagydíjat: Charles Leclerc a dobogó harmadik fokára állhatott, Lewis Hamilton pedig a negyedik helyen ért célba. Bár az eredmény erős teljesítményt tükröz, a hétszeres világbajnok a verseny alatt rádión keresztül jelezte aggályait a csapat stratégiájával kapcsolatban.

Korábbi F1-es pilóta kapott fontos funkciót a Mercedesnél

A Forma-1-es mezőnyben csak kevés időt tölthetett, de a Forma-E-ben versenyeket nyert előbb pilótaként, majd már csapatvezetőként is. Bár az utóbbi időben kevésbé volt rivaldafényben, ám aki figyelte Jerome d’Ambrosio ténykedését, láthatta, hogy a belga apró, de magabiztos léptekkel halad afelé, hogy a jövőben akár egy nagy versenycsapatban is vezető tisztséget töltsön majd be.

Képgaléria a budapesti Nagy Futamról

Immáron 7. alkalommal rendezték meg Budapest belvárosában a Nagy Futam elnevezésű rendezvényt május 1-jén. Az esemény sztárvendége ezúttal is a Red Bull holland pilótája, Max Verstappen volt.

D’Ambrosio versenyezni akar a Forma-1-ben

Jerome D’Ambrosio jövőre ismét szeretne rajthoz állni a Forma-1-ben, ám tudja, nehéz dolga van, miután már csak a Force Indiánál, a Caterhamnél, illetve a Marussiánál

Szingapúrban is bajba kerülhetnek Vettelék

Tovább folytatja a vizsgálatokat a Red Bull motorpartnere, a Renault, hogy kiderítse, Sebastian Vettel a generátor meghibásodása miatt miért volt kénytelen idén már másodszor pont

ADVERTISEMENT

Válassz egy dátumot!

2026. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
A Ferrari hallgat Hamilton visszajelzéseire, de a világbajnoknak türelmesnek kell lennie
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján