A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso úgy véli, a hétvégi Maláj Nagydíjon bebizonyosodott, hogy a Red Bullnál korántsem mennek olyan jól a dolgok házon belül, mint azt ők gondolják.
A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso úgy véli, a hétvégi Maláj Nagydíjon bebizonyosodott, hogy a Red Bullnál korántsem mennek olyan jól a dolgok házon belül, mint azt ők gondolják.
Bár az osztrák istálló kettős győzelmet aratott hétvégén, komoly vita alakult ki csapaton belül, Sebastian Vettel ugyanis a verseny zárószakaszában a csapatutasítás ellenére előzte meg istállótársát, Mark Webbert.
Alonso elmondta, nagyon meglepte, ami a Red Bullnál történt, véleménye szerint hasonló a Ferrarinál nem fordulhatna elő.
„Lenyűgöző mindez, mivel mindig ez volt a legszabályozottabb csapat, mely mindig mindent jól csinál” – mondta a spanyol.
„A Ferrarinál ilyen nem történik meg – mi vagyunk a legegységesebb csapat. Ők azt mondják magukról, hogy ők azok, de most mindenki láthatta, hogy ez nem így van.”
Alonso már a második körben feladni kényszerült a vasárnapi Maláj Nagydíjat, mivel nem sokkal a rajt után nekiütközött Sebastian Vettel autójának, minek következtében versenygépének első szárnya megsérült.
A spanyol elmondta, Vettel a második kanyarban a kelleténél lassabban ment, ez pedig váratlanul érte őt.
„Valójában lelassított a kanyar közepén – legalább 10 km/h-val lassabb volt. Elég meglepő volt ez számomra.”