Malajziai kiesése ellenére a Ferrari világbajnok versenyzője, Fernando Alonso úgy véli, az európai szezonnak sokkal jobb pozícióból vághat majd neki, mint tavaly – a spanyol versenyző továbbra is hisz a végső győzelemben.
Malajziai kiesése ellenére a Ferrari világbajnok versenyzője, Fernando Alonso úgy véli, az európai szezonnak sokkal jobb pozícióból vághat majd neki, mint tavaly – a spanyol versenyző továbbra is hisz a végső győzelemben.
A 2012-es szezonban Alonso meglepetésszerű malajziai győzelme kulcsszerepet játszott abban, hogy a Ferrari versenyzője egészen az utolsó futamig harcban tudott lenni a világbajnoki címért – a Sepangban megszerzett 25 pont ugyanis minimalizálta azokat a károkat, melyeket a patinás olasz istálló elszenvedett versenyképtelensége miatt a következő, kínai, valamint bahreini versenyeken.
Alonso viszont úgy véli, idén minden esélyük megvan arra, hogy dobogóra álljanak ezeken a helyszíneken, így az európai szezonnak majd sokkal jobb pozícióból vághatnak neki.
„Ha normál körülmények állnak majd rendelkezésünkre a hétvégén, akkor reményeink szerint jól alakul majd az időmérő, és értékes pontokat gyűjthetünk” – mondta a 31 esztendős versenyző. „A cél az, hogy több egységet gyűjtsünk, mint tavaly. Kínában és Bahreinben kilencedikek és hetedikek voltunk az elmúlt évben, szóval, ha sikerül három dobogós eredménnyel a tarsolyunkban megérkezni Európába, az morális szempontból nagyon jól jön majd a csapat számára.”
Alonso szerint ráadásul a Red Bull kettős győzelmét sem kell túlbecsülni, a címvédő gárda ugyanis koránt sincs akkora előnyben, mint azt sokan gondolják.
„Nem gondolom, hogy a Red Bull olyan meggyőző lett volna” – mondta. „Ausztráliában minden edzésen domináltak, és elég látványos tempót futottak, de tudtuk, hogy Malajziában is problémáik vannak a gumikopással, és valójában a Mercedes egészen a végsőkig harcban volt velük.”
„Szóval azt hiszem, mi is dobogóra állhattunk volna.”
„A bajnokság első két versenye erőviszonyok szempontjából elég instabil, egyelőre még nem igazán tudjuk, milyen helyzetben is vannak az egyes versenyautók. Az időmérőn még senkitől sem láttuk, mire is képes valójában, így nem is igazán tudjuk, hogy állunk.”