Nem valószínű, hogy olyan sok kerékcserét láthatunk majd a hétvégi Monacói Nagydíjon, mint legutóbb, Barcelonában – a Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli szerint két kiállással teljesíthető lesz a vasárnapi, monte-carlói futam.

A Spanyol Nagydíjon a versenyzők többségében négyszer álltak ki kerékcserére, emiatt pedig az olasz vállalat úgy döntött, a Kanadai Nagydíjra módosít abroncsain.
Monacóban azonban még nem lesznek változások a gumik szerkezetét tekintve, ám ennek ellenére nem várható hasonló dráma gumikopás szempontjából, mint Barcelonában.
„Átlagosan két kerékcserére számítunk Monacóban, hiszen ellentétben Barcelonával, ezen a pályán nagyon kis mértékben kopnak a gumik” – mondta Paul Hembery motorsport-igazgató.
„Emiatt viszont nem lesz kevésbé taktikus a küzdelem, hiszen láthattuk a múltban is, hogy a versenyzők különböző stratégiákkal is nagyon közel kerültek egymáshoz.”
„A pályán nehéz előzni, és emiatt a taktika még fontosabb lesz majd, hiszen a csapatok a stratégiák segítségével próbálnak majd javítani rajtpozícióikon.”