A Mercedes AMG Petronas világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton Monacóban elárulta, minden tőle telhetőt megtesz majd azért, hogy megszerezze a pole pozíciót a Hercegség utcáin, így ugyanis jó esélyei lennének arra, hogy megszerezze első futamgyőzelmét az Ezüstnyilak színeiben.
A Mercedes AMG Petronas világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton Monacóban elárulta, minden tőle telhetőt megtesz majd azért, hogy megszerezze a pole pozíciót a Hercegség utcáin, így ugyanis jó esélyei lennének arra, hogy megszerezze első futamgyőzelmét az Ezüstnyilak színeiben.
Az angol versenyző szerint a Mercedes képes lesz megismételni közelmúltbéli formáját, és jó esélye lesz a rajtelsőségre szombaton – ha pedig így adódik, a másnapi futamon vezetheti majd a „vonatot”, egészen a győzelemig.
„Ha az embernek sikerül az első sorba kvalifikálnia magát itt, akkor sokkal több esélye van arra, hogy elöl marad” – mondta a 2008-as év legjobbja.
„Persze nehéz lesz, hiszen tavaly néhányan egy kerékcserével operáltak, és talán idén is erre hajtanak majd, ami azt jelenti, hogy 40 kört kell megtenni – ami a mi autónkkal igencsak nehéz lesz.”
A Mercedes Spanyolországban arra törekedett, hogy autója inkább a hosszú etapokon legyen versenyképes, ennek ellenére a gárda versenyzői az első sorból rajtoltak, a futamon pedig jelentősen visszaestek.
„A legutóbbi futamon megpróbáltuk a versenyre belőni az autót, és egyáltalán nem segített” – folytatta Hamilton.
„Számomra ez azt mutatja, hogy nem igazán az egykörös beállítás áll szemben a versenybeállításokkal, tehát keményen fogok dolgozni azért ezen a hétvégén, hogy jól beállítsuk az autót az időmérőre, mert itt a rajtpozíció jelent mindent.”
„Ha sikerül az első sorba keverednünk, akkor jó helyzetből várhatjuk a futamot. 2007-ben második voltam, és nem tudtam megelőzni Fernandót [Alonso], tavaly pedig senki sem tudta megelőzni [Mark] Webbert. Csak vonatoztunk. Itt lehet vonatot építeni magad mögött.”
Hamilton arra számít, Monte-Carlo utcáin a Mercedes nem fog olyan sokat küszködni az abroncsokkal.
„Nincsenek tempós kanyarok, melyek nagy terhelésnek vetik alá az abroncsokat. Szóval egyértelműen tovább bírjuk majd gumikkal.”