Button szerint Hamilton mindenkit megdöbbent majd - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Button szerint Hamilton mindenkit megdöbbent majd

ADVERTISEMENT

Amint sikerül a saját szájíze szerint alakítani autóját, Lewis Hamilton mindenkit sokkolni fog majd teljesítményével – ezt állítja az angol versenyző korábbi csapattársa, Jenson Button.

Hamilton a 2013-as bajnokság első felében bevallottan küszködött a Mercedes idei autójával, egy körön ugyanis képtelen volt felvenni a versenyt csapattársával, Nico Rosberggel, aki nemrég sorozatban három rajtelsőséget is begyűjtött.

Jenson Button, a McLaren Mercedes világbajnok versenyzője az Auto Motor und Sport című német szaklap nyilatkozva elmondta, csupán idő kérdése, és korábbi csapattársa megmutatja majd, mire is képes.

„Ne felejtsük el, hogy lényegesen több pontot gyűjtött eddig, mint Nico!” – mutatott rá az angol, amikor arról faggatták, meglepte-e őt, hogy honfitársa ennyit küszködik a Mercedes autójával.

„Lewis hihetetlenül gyors, de számára is ugyanaz a helyzet, mint mindannyiunk számára: ha nincs meg a megfelelő egyensúly az autóval, ami kedvez neki, és amihez hozzászokott az elmúlt években, akkor nincs könnyű dolga. Ráadásul Nico is nagyon gyors. Viszont Lewis nem veszített a sebességéből. Az még mindig ott van, és hamarosan vissza fog vágni, és sokkolni fog mindenkit!”

Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet

HIRDETÉS

A Mercedes csapatát az FIA Nemzetközi Bírósága csütörtökön hallgatja majd meg a tesztügy kapcsán – a csapatot a Red Bull és a Ferrari panaszolta be, miután egy barcelonai gumiteszten 2013-as autójával dolgozott három napon át.

Amikor Buttont az AMuS munkatársa arról kérdezte, véleménye szerint mennyi előnye származott a csapatnak az 1000 km-es extra gyakorlásból, a 2009-es év legjobbja illedelmesen így felelt: „Mindketten azt mondják, hogy semennyi. Hinnünk kell nekik, máskülönben hazugok lennének! Szóval én hiszek nekik.”

Button szerint Hamilton mindenkit megdöbbent majd
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján