Akár még Sebastian Vettel csapattársaként is szívesen versenyezne a Ferrarinál a maranellói gárda kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso. A spanyol versenyző Nico Rosberg teljesítményét is nagyra tartja.
Akár még Sebastian Vettel csapattársaként is szívesen versenyezne a Ferrarinál a maranellói gárda kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso.
A spanyol versenyző elárulta, jó esélyt lát arra, hogy a Red Bull háromszoros világbajnoka egy napon a maranellói gárda színeiben folytatja pályafutását, és azt sem bánná, ha erre akkor kerülne sor, amikor ő még a Ferrari csapatát erősíti.
Tény: Sebastian Vettel nemrég 2015 végéig szerződést hosszabbított a Red Bull-lal, egy idei tehát még biztosan nem szerződik Maranellóba. Alonso szerint viszont ami késik, nem múlik.
„Minden nagy bajnoknak versenyeznie kell a Ferrarinál, ha lehetősége adódik rá. Ez igaz Sebastianra is” – mondta a kétszeres világbajnok a Sport Bildnek nyilatkozva.
„A Ferrari egyszerűen több mint egy Forma-1-es csapat. A Forma-1 a Ferrari nélkül elképzelhetetlen volna. Ez nem igaz a többi istállóra, hiszen jönnek-mennek. Néhány autógyártó egyszer csak megérkezik, aztán ugyanazzal a lendülettel távozik is. Ugyanez igaz néhány privát istállóra, vagy energiaital-gyártóra. A Ferrari viszont mindig ott van.”
Alonso elmondta, véleménye szerint az sem feltétlenül igaz, hogy a Ferrarinak ártana, ha ő és Vettel egy csapatban versenyezne a jövőben.
„Miért ne? Azt gondolom, nagyon tiszteljük egymást, és a csapatnak is jót tenne, ha együtt versenyeznénk. Főleg azért, mert mindketten a legtöbbet hoznánk ki az autóból, és maximális pontot gyűjtenénk.”
„Ami tény: néhány évig még szeretnék a Ferrarinál versenyezni, és elfogadok bárkit csapattársnak, akit a Ferrari akar. Még Sebastiant is.”
Alonso a tavalyi szezon során többször kifejtette már, véleménye szerint a Ferrari legfőbb ellenfele nem is Vettel, hanem a Red Bull főtervezője, Adrian Newey. A spanyol azonban a minap kijelentette, azért a német pilóta vezeti jelenleg a bajnokságot, mert egyszerűen ő végzi a legjobban a dolgát.
„Sebastian végzi a legjobb munkát, így most ő van elöl” – fogalmazott Alonso, aki bevallotta azt is, az eddig két futamgyőzelmet szerző Nico Rosberg remek teljesítménye sem lepte meg őt.
„Engem nem lepett meg Nico. Már az elmúlt években is láthattuk, hogy legyőzte Michaelt [Schumacher]. Nem azért volt így, mert Michael elfelejtett vezetni. Nico fantasztikus munkát végzett, és egyre jobb lett. Számomra ő az idei év egyik favoritja.”