Nem számít komoly nehézségekre a Mercedes 2014-ben amiatt, hogy utolsó évüket töltik jelenlegi partnercsapatukkal, a McLarennel.
Nem számít komoly nehézségekre a Mercedes 2014-ben amiatt, hogy utolsó évüket töltik jelenlegi partnercsapatukkal, a McLarennel.
A wokingi gárda 2015-ben már a Honda erőforrásaival vág neki a Forma-1-es világbajnoki sorozatnak, az új motorérát azonban még a Mercedes partnereként kezdi meg.
A Mercedesnél és a McLarennél is elismerték korábban, nem lesz egyszerű dolguk, hiszen a német vállalatnak mindent meg kell tennie azért, hogy megvédje adatait a Hondától, eközben viszont professzionális munkakapcsolatot kell ápolnia a patinás angol istállóval.
Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója a Magyar Nagydíj pénteki sajtótájékoztatóján elárulta, véleménye szerint nem kell attól tartani, hogy nehézségek, esetleg feszültség alakul ki a felek között.
„Azt gondolom, mindkét vállalat rendkívül professzionális – ezzel együtt persze szomorú dolog elveszíteni egy olyan partnert, mellyel ennyi éven át dolgoztunk együtt,és ilyen sikeresek voltunk” – mondta a szakember az F1Világ.hu-nak nyilatkozva.
„Ezzel együtt meg vagyok győződve arról, hogy már kezdettől fogva nagyon profi módon kezeli a helyzetet a McLaren csapata is.”
Wolff korábban úgy fogalmazott, minden szükséges intézkedést meghoznak majd annak érdekében, hogy a McLaren révén ne kerülhessenek titkos adatok a Forma-1-be 2015-ben visszatérő Hondához.
„Mindent el kell követnünk azért, hogy az információk ne kerülhessenek illetéktelen kézbe, és megvédjük szellemi tulajdonunkat.”
„Mindannyian profik vagyunk, és megfelelő szerződésekkel, adatvédelmi elvekkel elkerülhetjük a bajt.”