Massa: Ha nincs a megpördülés, kiütöm Rosberget - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Massa: Ha nincs a megpördülés, kiütöm Rosberget

ADVERTISEMENT

Felipe Massa elmondása szerint azért pördült meg a Koreai Nagydíj első körében, mert el kellett kerülnie, hogy ütközzön Nico Rosberggel.

A Ferrari brazil pilótája szinte egyből a mezőny végén találta magát a vasárnapi versenyen, miután az első körben megpördült a hosszú egyenesben, ahol kis híján nekiütközött csapattársának, Fernando Alonsónak.

Massa elmondta, hogy nem volt hova mennie, így kénytelen volt megpörgetni autóját, hogy ne ütközzön Rosberg Mercedesével.

„Rengeteg autó volt egymás szélárnyékában, én Fernando mögött utaztam, majd többek oldalra kilőttek, egy kicsivel gyorsabbak voltak, megelőzték a két Saubert” – magyarázta a brazil, aki a kilencedik helyre zárkózott fel.

„Fernando jobb oldalára kerültem és a fékzónában egy kicsivel később fékeztem, mint a többiek, de mindenki ezen az oldalon volt. A jobb oldalon voltam és nem tudtam átmenni a bal oldalra, autók voltak a kanyarban, szóval éppen Rosberget vettem célkeresztbe.”

Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől

HIRDETÉS

„Gyorsan irányt kellett változtatnom, hogy nem üssem ki, és megpördültem. Szerencse, hogy senki nem hajtott nekem, de egy biztos, ott úszott el a versenyem.”

Alonso, aki hajszál híján kerülte csak el az ütközést, nem tulajdonít különösebb jelentőséget az incidensnek.

„Nem volt érdekes” – mondta. „Egyszerre érkeztünk meg a hármas kanyarba. Nem tudtam, hogy Felipe ütközött néhány autóval a belső íven. Megpróbáltam elkerülni, és semmi nem történt.”

„Semmi gond nem volt és nem volt kihatással a versenyemre, hiszen akkor már Nico mögött voltam. Felipe sokat veszített, hiszen csak a kilencedik helyen futott célba és azt nem tudom, hogy a csapat szempontjából mennyivel lehettünk volna jobbak, ha nincs ez az incidens.”

Massa: Ha nincs a megpördülés, kiütöm Rosberget
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján