Alonso: A Ferrari számára a Red Bull a példa - F1VILÁG.HU

Alonso: A Ferrari számára a Red Bull a példa

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Fernando Alonso csalódottan nyilatkozott a Kanadai Nagydíj után, ahol a Ferrari mindössze kilenc pontot szerzett.


Fernando Alonso csalódottan nyilatkozott a Kanadai Nagydíj után, ahol a Ferrari mindössze kilenc pontot szerzett.

A kétszeres világbajnok a hatodik, míg csapattársa, Kimi Räikkönen az egy pontot érő tizedik helyen végzett, ám ennél hátrébb futottak volna célba, ha Felipe Massa (Williams) és Sergio Perez (Force India) nem ütközik össze az utolsó körben a negyedik helyért folytatott csatában.

„Szerencsések voltunk, hogy a végén volt néhány kiesés, azonban a hatodik és a tizedik hely nagyon sovány vigasz számunkra” – mondta Alonso. „Jenson a végén megragadta a lehetőséget és egy igen merész manőverrel két pozíciót is fogott.”

„Az autó valamelyest javult a legutóbbi verseny óta, azonban a többiek sokkal nagyobbat léptek előre, mint mi.”

Alonso arra kéri a Ferrari vezetését, hogy tanuljon a Red Bull példájából, mely csapat a mai napon megszerezte idei első győzelmét Daniel Ricciardo révén, jóllehet a téli időszakban ők szenvedtek a legjobban mindenki közül.

„Dolgoznunk kell, de itt van előttünk a Red Bull példája. A téli tesztek alatt senki sem gondolta volna, hogy idén versenyt fognak nyerni, különösen nem a szezon első felében. De ez is mutatja, hogy a dolgok mennyit változhatnak a Forma-1-ben.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!