Alonso: Ez volt az idei legjobb versenyem - F1VILÁG.HU

Alonso: Ez volt az idei legjobb versenyem

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Fernando Alonso úgy érzi, idei legjobb versenyét futotta a vasárnapi Német Nagydíjon, noha csak ötödikként ért célba a Hockenheimringen.


Fernando Alonso úgy érzi, idei legjobb versenyét futotta a vasárnapi Német Nagydíjon, noha csak ötödikként ért célba a Hockenheimringen.

A spanyol versenyző a hetedik helyről vágott neki a mai viadalnak, a rajt után pedig Felipe Massa és Kevin Magnussen balesetének is köszönhetően előrelépett a negyedik helyre.

Alonso a futam során a két Red Bull-lal, Sebastian Vettellel és Daniel Ricciardóval is kerék a kerék elleni csatát vívott.

„Az ötödik hely abszolút a maximum volt ma” – mondta a Ferrari kétszeres világbajnoka.

„Nagyon elégedett vagyok. Ausztriában tényleg az eddigi legjobb futamot teljesítettük (Alonso itt szintén ötödik lett – a szerk.), de most ez megváltozott, mert elég komplex feladat volt menedzselni a rajtot, az üzemanyagot, a gumikat, illetve a stratégiabeli változásokat – no és persze a küzdelmeket.”

„Szóval nagyon összetett verseny volt.”

Alonso úgy véli, csapata remekül taktikázott a vasárnapi futamon, noha végül 8 másodperccel Vetteltől lemaradva ért célba. A spanyol elárulta, spórolnia kellett az üzemanyaggal, ezért kapott ki Ricciardótól is.

„Többé-kevébé két kiállást terveztünk kezdetben, de a futam közben megkérdeztem, mi a helyzet a többiek gumijával, mert úgy éreztem, hogy nehezen lehet két kiállással teljesíteni a távot, szóval háromra váltottunk.”

„Elégedett vagyok a döntésekkel. Az utolsó etapban spóroltam az üzemanyaggal, de küzdöttem közben Ricciardóval, szóval el kellett döntenem, hogy feladom-e a pozícióm és beérek a célba, vagy küzdök Ricciardóval, és talán el sem jutok a kockás zászlóig.”

Hirdetés

„Úgy döntöttem, hogy harcolok vele, és aztán megpróbálok spórolni a benzinnel, amennyire csak lehet. Az utolsó körben már borzasztóan kellett spórolnom – a teljes körben 8-as fokozatban mentem, és szerencsém volt, hogy a verseny nem tartott 100 méterrel tovább.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!