Toto Wolff elismerte, utasíthatták volna keményebben is Lewis Hamiltont arra a Hungaroringen, engedje el maga mellett csapattársát, elmondása szerint azonban nehéz volt megítélni, mi a helyes az adott pillanatban.
A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff elismerte, utasíthatták volna keményebben is Lewis Hamiltont arra a Hungaroringen, engedje el maga mellett csapattársát, elmondása szerint azonban nehéz volt megítélni, mi a helyes az adott pillanatban.
Hamiltont a hétvégi futamon arra kérte a Mercedes vezérkara, engedje el maga mellett a más taktikával versenyző Nico Rosberget, a korábbi világbajnok azonban nem tett eleget a kérésnek.
„Nem akarok jönni most a szokásos közhellyel, miszerint tiszteletben kell tartanod a szabályokat” – mondta Toto Wolff.
„Keményebben is rászólhattunk volna a csapatrádión, Paddy ismét utasíthatta volna, de nem tette. Ennek oka az volt, hogy nagyon nehéz volt megítélni a verseny azon szakaszában, hogy mi helyes és mi nem.”
A brackley-i alakulat a nyári szünetben mindkét versenyzőjével szeretné átbeszélni, hogy a továbbiakban milyen szabályok szerint versenyeznek majd.
„Szét kellett választanunk a két stratégiát, mert nem volt világos, mi fog történni” – magyarázta Wolff a hungaroringi eset kapcsán.
„Az egyik taktika jobb lehetett volna a másiknál, ha viszont elengeded a csapattársad, aki aztán megnyeri a versenyt, így újabb nyolc, tíz vagy tizenkét pontot veszítesz vele szemben, akkor a saját bajnokságodat sodrod veszélybe.”
Hamilton a verseny után elárulta, egész egyszerűen nem tudta mire vélni, csapata miért utasítja őt arra, hogy engedje el maga mellett csapattársát.
„Próbáltam mérlegelni a helyzetet. Én harmadik voltam, és arra gondoltam, versenyben vagyunk, szóval nem értettem, miért kéne elengednem” – mondta a Mercedes versenyzője.
„Ha én a nyolcadik helyen autókáztam volna, ő pedig a győzelemért harcolt volna, akkor talán. De nehéz megérteni, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy a csapatnak megvoltak az okai minderre.”