Fernando Alonso szerint igencsak nehéz feladat vár a Ferrari Forma-1-es csapatára a soron következő két versenyen, Belgiumban és Olaszországban.
Fernando Alonso szerint igencsak nehéz feladat vár a Ferrari Forma-1-es csapatára a soron következő két versenyen, Belgiumban és Olaszországban.
A spanyol már korábban elárulta, tisztában van azzal, hogy a maranellói gárda idén nem fog tudni futamot nyerni erőből, a céljuk azonban továbbra is az, hogy legyőzzék a Williams alakulatát, és megszerezzék a konstruktőri harmadik helyet.
Mivel azonban Spában és Monzában a motorerő az, ami dominál, a Ferrarinak nem lesz könnyű dolga, a Mercedes motorjait használó Williams ugyanis egyértelműen előnyben lesz.
Amikor Alonsót csütörtökön arról kérdezték, reménykedik-e még futamgyőzelemben idén, így felelt: „Őszintén szólva úgy gondolom, alacsonyabbra kell helyeznünk a mércét.”
„A lehető legjobb pozícióban kell zárnunk a konstruktőri bajnokságot. De nagyon komoly harcot vívunk a Williamsszel. A következő két versenypálya fekszik nekik, szóval nehéz dolgunk lesz ellenük Spában és Monzában. Ezt el kell fogadnunk.”
„A következő két versenyen a károk minimalizálására kell fókuszálnunk a pontok tekintetében, és aztán támadnunk kell a bajnokság utolsó részében. Azt hiszem, egy kicsit irreális most a futamgyőzelemre gondolni.”
A Ferrari másik versenyzője, Kimi Räikkönen mindazonáltal abban bízik, a Magyarországon mutatott fejlődés folytatni fog a következő versenyeken is.
A finn versenyző eddig négyszer tudott nyerni Spában, ám tudja, eddigi eredményei nem sokat számítanak idén.
„Nem igazán segít az, ami a múltban történt” – mondta a 2007-es év legjobbja.
„Eddig nyilvánvalóan nagyon nehezen alakult a szezon, de a legutóbbi versenyen már jóval normálisabban ment minden. Végre úgy vezethettem az autót, ahogy akartam, és jobban is élveztem. Szóval remélhetőleg hasonlóak lesznek holnap is az érzéseink, amikor megkezdjük itt a munkát.”