Több probléma is hátráltatta a Ferrari finn világbajnokát, Kimi Räikkönent a Forma-1-es Belga Nagydíj pénteki szabadedzésein.
Több probléma is hátráltatta a Ferrari finn világbajnokát, Kimi Räikkönent a Forma-1-es Belga Nagydíj pénteki szabadedzésein.
A „Jégember” az első edzést az ötödik, a másodikat viszont csak a tizenötödik helyen zárta, munkáját délelőtt fékhiba, délután elektronikai meghibásodás hátráltatta.
„Nehéz napunk volt, különféle problémák hátráltatták, amik értékes pályaidőkbe kerültek” – mondta csalódottan a finn.
„Délelőtt a fékekkel bajlódtam, de amint megoldottuk, sikerült teljesítenünk az első edzésre tervezett programot. Az új elemek, amiket erre a versenyre hoztunk, látszólag jól működtek, de csak miután alaposan tanulmányoztuk az adatokat tudjuk megmondani, mi a legjobb csomag a hétvége további részére.”
„Délután egy elektronikai probléma hátráltatott minket, emiatt nem is tudtuk teljesíteni a versenyszimulációt. Holnap tehát mozgalmas szabadedzés vár ránk, mindent megteszünk majd azért, hogy a lehető legjobban felkészüljünk az időmérőre és a versenyre.”
A Ferrari másik versenyzője, Fernando Alonso mindkét szabadedzésen harmadik lett, ám tudja, a végsebességbeli hátrány miatt az olasz istállónak nem lesz könnyű dolga Spában.
„A többi versenyhétvégéhez viszonyítva itt egy kicsit más a történet, hiszen Spa egy nagyon tempós pálya, és egy hónapnyi kihagyás után igazán nagyszerű érzés újra versenyezni, főleg egy ilyen legendás helyszínen” – mondta a spanyol.
„Az időjárás mindig változékony itt, ezért mindig felkészülünk minden eshetőségre. Ezen a pályán, illetve Monzában a motorerő sokat nyom a latba. Tudjuk, hogy nincs varázsütésszerű megoldás, de persze megpróbálunk mindent gondosan optimalizálni.”
„Az autó úgy viselkedett ma, ahogy vártuk a szimulációink alapján, ez pedig határozottan pozitívum.”