A Honda is fejleszthet majd motorjain év közben - F1VILÁG.HU

A Honda is fejleszthet majd motorjain év közben

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Változtatott álláspontján a Forma-1 irányító testülete, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), így 2015-ben a Honda is fejlesztheti majd V6-os erőforrásait idény közben.


Változtatott álláspontján a Forma-1 irányító testülete, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), így 2015-ben a Honda is fejlesztheti majd V6-os erőforrásait idény közben.

Ahogyan arról korábban már lapunk is beszámolt, az FIA már korábban bejelentette, egy kiskapunak köszönhetően a Ferrari, a Renault és a Mercedes év közben is módosíthat motorjain, a testület eddigi álláspontja szerint azonban a Forma-1-be idén visszatérő Hondát ez a lehetőség nem illeti meg.

A japánok azonban erősen lobbiztak partnerükkel, a McLarennel egyetemben, nemrég pedig találkoztak is az FIA képviselőivel.

A Forma-1 versenyigazgatója, Charlie Whiting ezt követően még pénteken levelet intézett a csapatoknak, melyben arról adott tájékoztatást, az újonnan belépő Honda is ugyanúgy fejlesztheti majd év közben motorjait, mint riválisai.

„Mivel mind a négy motorgyártónak rendelkeznie kell egy homologizált motorral a szezonkezdetre, úgy véltük, úgy sportszerű, ha mindannyian ugyanannyi fejlesztési lehetőséget kapnak az idény során” – írta Whiting.

„Tehát engedélyezni fogjuk az újonnan csatlakozó gyártónak is, hogy ugyanannyi „zsetont” használjon fel, mint a másik három gyártó átlagban.”

„Például, ha a három 2014-es gyártónak nyolc, hét és öt felhasználatlan zsetonja lesz az évad kezdetére, akkor az új gyártó hatot használhat fel az év során.”

A Forma-1 motorgyártóinak összesen 32 úgynevezett zseton áll rendelkezésükre az év során.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!