A Mercedes nagyon komolyan veszi a Ferrarit - F1VILÁG.HU

A Mercedes nagyon komolyan veszi a Ferrarit

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff azt mondja, naiv hozzáállás volna részükről, ha kizárnák annak lehetőségét, hogy a Ferrari harcba szállhat a bajnoki címért 2015-ben.


A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff azt mondja, naiv hozzáállás volna részükről, ha kizárnák annak lehetőségét, hogy a Ferrari harcba szállhat a bajnoki címért 2015-ben.

Bár a Mercedes továbbra is a mezőny előtt jár, a Ferrari idén két futamot is meg tudott nyerni, ráadásul az olasz istálló az évad második felére is komoly újításokkal készül.

Sebastian Vettel pedig lőtávolon belül van, hátránya 42 pont az éllovas Lewis Hamilton mögött.

„Kétségtelen, hogy a Ferrari nagyot lépett előre, két versenyt nyert meg tiszta és fair küzdelemben, habár elmondhatjuk, hogy ezeken a futamokon nem voltunk éppen a topon” – mondta Toto Wolff.

„A 10-ből 8 versenyt megnyertünk, szóval, ha a nyers statisztikákat nézzük, jó formában vagyunk. De nagyon komolyan vesszük a Ferrarit, ezzel a mentalitással vágunk neki az idény második felének.”

„Túl szűk látókörűek és naivak lennénk, ha nem számítanánk arra, hogy a Ferrari versenyképes lesz. Céljaink világosak: újra meg akarjuk nyerni mindkét világbajnoki címet.”

„Szóval két lábbal a földön kell járnunk, dolgoznunk kell az erősségeinken és meg kell szüntetnünk a gyenge pontokat.”

A Mercedes egyik erőssége idén kétségkívül a megbízhatóság, versenyzői az eddig eltelt összes futamon pontokat szereztek.

„A megbízhatóságunk idén igazán kielégítő. Komoly előrelépéseket tettünk 2013 és 2014 között, tavalyhoz képest pedig most még többet fejlődtünk.”

Hirdetés

„De még csak az év felénél járunk, óvatosnak kell lennünk. Nem szabad biztosra vennünk azt, hogy a szezon második felében is ugyanilyen megbízhatóak leszünk. Ebben a sportban nagyon gyorsan változhatnak a dolgok, erre Magyarország a legjobb példa.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!