Hülkenberg ellenzi a zárt pilótafülkét az F1-ben - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Hülkenberg ellenzi a zárt pilótafülkét az F1-ben

ADVERTISEMENT

A Force India német versenyzője, Nico Hülkenberg nem támogatja a zárt pilótafülke megjelenését a Forma-1-ben, ugyanis véleménye szerint azzal túlságosan sterillé válna a motorsportok királykategóriája.

Justin Wilson halála, miután egy másik autóról leszakadt törmelék fejen találta a Pocono IndyCat versenyen, ismét löketet adott a témának, és egyesek újra azt követelik, hogy legyen zárt a pilótafülke a Forma-1-ben.

Hülkenberg, akinek van nemrégről tapasztalata a zárt fülkéről, hiszen az év elején megnyerte a Le Mans 24 órás versenyt a Porsche színeiben, úgy véli, hogy nem lenne jó változtatni a Forma-1-ben.

„Véleményem az, hogy nem szabad zárttá tenni a pilótafülkét” – mondta a német versenyző.

„Mikor a sportba igazoltunk, mindannyian elfogadtuk, hogy vannak veszélyei ennek, de ez a motorsport DNS-ében van. Nem lehet ennyire sterillé tenni mindent, azzal teljesen megölnénk a sportot.”

HIRDETÉS

Az FIA a hónap végén kétfajta koncepciót is ki szeretne próbálni.

Az egyik a Mercedes ötlete, ami egy keret lenne a versenyző feje felett, ám csak egyetlen függőleges elem rögzítené, így a kilátás biztosítva lenne, míg a másik egy szintén hasonló, de geometriailag mégis ellenkező elrendezés, amiről egyesek azt gondolják, hogy teljességgel megakadályozná a versenyzőt a kilátásban.

Hülkenberg ellenzi a zárt pilótafülkét az F1-ben
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján