Megkapta a Lotus kulcsait a Renault - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Megkapta a Lotus kulcsait a Renault

ADVERTISEMENT

Hivatalosan is befejezte a Lotus Forma-1-es csapatának átvételét a Renault – a francia gyártó kifizette az enstone-i istálló eddig felhalmozott tartozásait.

A Renault néhány héttel ezelőtt jelentette be, hogy 2016-tól gyári csapatként folytatja szerepvállalását a Forma-1-ben, miután felvásárolja az anyagi problémákkal küszködő Lotust.

A francia vállalat szakemberei egy ideje már aktívan tevékenykednek az enstone-i központban, múlt pénteken pedig a Renault teljes mértékben átvette az irányítást a csapat felett.

A csapat új nevét, valamint a menedzsment felépítését Párizsban jelentik majd be jövő februárban. Mindaddig elnökként Jérôme Stoll, valamint Cyril Abiteboul ügyvezető felelnek a csapatért.

A Renault a kiadott közleményben leírja, minden jó úton halad afelé, hogy a csapat 2016-os autója elkészüljön az előszezon első tesztjére, melyet február végén tartanak Barcelonában.

HIRDETÉS
Megkapta a Lotus kulcsait a Renault
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján