Dennis 5-öst ad a McLarennek - egy 10-es skálán... - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Dennis 5-öst ad a McLarennek – egy 10-es skálán…

ADVERTISEMENT

5-ösre értékelné a McLaren idei teljesítményét az istálló főnöke, Ron Dennis – igaz, egy 10-es skálán. A McLaren első embere azt reméli, 2017-ben már jóval versenyképesebbek lesznek a Forma-1-ben.

Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat

5-ösre értékelné a McLaren idei teljesítményét az istálló főnöke, Ron Dennis – igaz, egy 10-es skálán.

A wokingi gárda 2015-ben lépett újra szövetségre a Hondával, az első év azonban kiábrándító eredményeket hozott, és a páros még idén sem tudott az élmezőnyben harcolni.

A fejlődés mindazonáltal szemmel látható volt, a McLaren versenyzői most már rendre a pontszerző helyekért harcolhatnak, jövőre pedig cél, hogy a dobogóért is küzdeni tudjanak.

A McLaren jelenleg 6. a konstruktőrök versenyében, Ron Dennis pedig egy 10-es skálán 5-ösre értékelte a csapat idei teljesítményét.

HIRDETÉS

„5-ös körülire értékelném” – mondta a szakember a Sky Sportsnak. „Nem vagyunk elég jók. Azért vagyunk itt, hogy nyerünk, de nem nyerünk. Viszont a megfelelő irányba haladunk.”

Habár a Honda továbbra is hátrányban van riválisaival szemben, Dennis úgy érzi, jövőre már az erőforrást, illetve a kasztnit tekintve is jóval erősebbek lesznek.

„Az új motorunk már a próbapadon fut, és már jó néhány hónappal előrébb járunk, mint tavaly ilyenkor. Jól állunk az autóval, igazán szép fejlődést mutatunk. Az autók 4-6 másodperccel gyorsabbak lesznek, és a kiváló versenyzők igazán ragyogni fognak.”

A legfrissebbek

Dennis 5-öst ad a McLarennek – egy 10-es skálán…
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet