A Mercedes Alonsóért és Vettelért is bejelentkezik - F1VILÁG.HU

A Mercedes Alonsóért és Vettelért is bejelentkezik

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Sebastian Vettelt és Fernando Alonsót is megkeresi majd a Mercedes az előttünk álló idény során – mondja a Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko.


Sebastian Vettelt és Fernando Alonsót is megkeresi majd a Mercedes az előttünk álló idény során – mondja a Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko.

A német istálló 2017-ben a Lewis HamiltonValtteri Bottas párossal vág neki a világbajnokság küzdelmeinek, miután leszerződtette utóbbi versenyzőt a visszavonult Nico Rosberg helyére.

Bottas szerződése viszont csak 1 évre szól, a Mercedes ugyanis szeretné látni, hogy teljesít 2017-ben a finn tehetség.

Toto Wolff, a Mercedes motorsport-főnöke a napokban elismerte, igazán jól mutatna a címlapon az, ha a négyszeres világbajnok Vettel német létére egy német csapatnál versenyezne, jelenleg azonban még korai a 2018-as évről beszélni.

Dr. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója biztos benne, a Mercedes listáján Vettel és Fernando Alonso is szerepel.

„A Mercedes érdeklődni fog majd irántunk 2018-ra” – mondta a szakember.

„A 2016-ban elért eredményei nem tükrözik az ő klasszisát. Voltak versenyek, ahol sokkal jobb eredményt is elérhetett volna, ha nincs balszerencséje.”

„Most mindent megtesz azért, hogy sikeres legyen, és aztán eldönti, mi a jó számára.”

Vettel szerződése az idei szezon végén jár le a Ferrarinál, a német versenyzőt pedig az 1997-es év legjobbja, Jacques Villeneuve is méltatta.

Hirdetés

„Vettel az egyik legjobb és legokosabb a mezőnyben” – mondta a kanadai. „Viszont 2017 döntő év lesz számára.”

Látta már az F1Világ szezonelőzetes filmjét? Ha nem, itt a lehetőség!

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!