A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff leszögezte, nem azért maradtak alul Ausztráliában a Ferrarival szemben, mert rosszul taktikáztak, hanem egész egyszerűen azért, mert az olaszok gyorsabbak voltak a melbourne-i versenypályán.
A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff leszögezte, nem azért maradtak alul Ausztráliában a Ferrarival szemben, mert rosszul taktikáztak, hanem egész egyszerűen azért, mert az olaszok gyorsabbak voltak a melbourne-i versenypályán.
Sebastian Vettel a második helyről rajtolva tudott nyerni, miközben a pole-ból induló Lewis Hamilton sokat küszködött a gumikkal, ezért első etapja után meglehetősen korán érkezett a bokszba.
A Ferrari ezt kihasználva került az élre, Wolff szerint azonban nem a stratégián múlt a verseny, leginkább azon, hogy a Ferrari jobb volt az évadnyitón.
„Nem, a Ferrari volt a leggyorsabb autó” – mondta a szakember, amikor arról kérdezték, a rossz stratégia okolható-e a vereségért.
„Az, ahogy Sebastian tartotta Lewis tempóját, végig ott volt mögötte… Padlóig nyomtuk, de egyszerűen képtelenek voltunk elszakadni tőle.”
„Megvolt a kockázata az elévágásnak, és úgy gondoltuk, a gumik sem bírják már tovább. Mindez odáig vezetett, hogy úgy döntöttünk, behívjuk a bokszba, hogy elkerüljük az elévágást.”
„De aztán Max [Verstappen] mögé jöttünk vissza, aki vívta a saját versenyét, mi viszont így elbuktuk a miénket.”
Wolff azt elismeri, hogy talán túl korán hívták ki Hamiltont, és ez szerepet játszott a vereségben.
„Az ember ilyenkor próbál összegyűjteni minden információt a gumihőmérsékletre és a tapadási szintekre vonatkozóan, és persze azt is, mit gondol a versenyző. Ezek miatt döntöttünk így, és lehet, hogy egy pár körrel korábban hoztuk ki, mint kellett volna.”
„A verseny után viszont mindig könnyű okosabbnak lenni. De egyszerűen nem voltunk ma elég gyorsak, ezért Sebastian megérdemli a győzelmet. Biztosan dolgozhattunk volna jobban, de hogy ez elég lett volna-e a győzelemhez? Nem tudom.”
„Sebastian bármikor megpróbálkozhatott volna egy elévágással, és akkor ugyanez lett volna a vége.”