Alonso nem zárja ki, hogy a Mercedeshez szerződik - F1VILÁG.HU

Alonso nem zárja ki, hogy a Mercedeshez szerződik

HIRDETÉS
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso nem zárja ki annak lehetőségét, hogy 2018-ban a Mercedesnél folytatja Forma-1-es pályafutását.

A spanyol versenyző 2015-ben nagy reményekkel érkezett a Hondával összeálló McLarenhez, a wokingi gárda elmúlt két éve azonban kiábrándítóan alakult – főleg a japán gyártó erőforrásai miatt.

Az eddig látottak alapján ráadásul úgy tűnik, idén is nehéz év vár Alonsóra és csapatára, sokan pedig nem tartják kizártnak, hogy a rutinos versenyző szerződése lejártát követően távozik a McLarentől.

Egyesek szerint az sem kizárt, hogy Alonso jövőre visszatér a Ferrarihoz, míg mások elképzelhetőnek tartják, hogy 2018-ban Lewis Hamilton oldalán versenyez majd ismét – ezúttal a Mercedesnél.

„Ami a jövőt illeti… az ember soha nem zárhat ki semmit az életben” – mondta a pletykákkal kapcsolatban Alonso.

„Azok a problémák, melyek a múltban felmerültek [2007-ben a McLarennél – a szerk.], a McLaren menedzsmentje miatt voltak, soha nem Lewis miatt.”

A Mercedesnél idén Valtteri Bottas versenyezhet Lewis Hamilton oldalán, a finn szerződése azonban csak 1 évre szól a német istállóval.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!